Louder than Bombs
Hétköznapi titkaink
Joachim Trier (2015)
Nocsak, nocsak! Joachim Triertől ez egy nagyon biztató visszatérés. Már megijedtem, mert az Oslo, Augusztus számomra túlságosan elmerült az indokolatlan komolykodás mocsarában. De, szerencsére a Szerzőkhöz hasonlóan a Hétköznapi titkainknak is van egy elég sajátosan légies, kiszámíthatatlan hangulata. Enyhén formabontó filmezés ez (végre), furcsa belegondolni, hogy mennyire kevés olyan jól sikerült dráma van, amiben ehhez hasonlóan kikerülik a kötelező nagy konfliktus problémáját. Lám, lehet látványos kiborulások és kiabálások nélkül is komoly, átélhető drámát ábrázolni.
Tulajdonképpen egy elég szokványosnak mondható drámai történetet tálal, de azzal, hogy ilyen bátran megbontja az időbeli rendet és feldarabolva enged csak betekintést a részletekbe, remekül világít rá arra a tényre, hogy semmi sem az, aminek elsőre tűnik. Az álomjelenetek, a négy erőteljesen különböző szempontból megvilágított álláspont ellenére mégis mindig kapásból értelmet nyernek a szituációk. Rámutat arra, hogy mindenkinek saját megkérdőjelezhetetlen nézőpontja van, mellyel ha együtt akarunk működni, áldoznunk kell érte. Ez így elsőre elég banálisan hangozhat, de a két ember közötti kapcsolati problémák megoldására irányuló cselekedetek igen gyakran csak szavakban manifesztálódnak és üresen csengenek. Idő kell, türelem, megértés és folyamatos újratervezés, újragondolás. Valami ilyesmit próbál Trier ábrázolni, elég nagy sikerrel. Minél többet gondolkodok rajta, annál jobban tetszik. Kiváló film! 8/10
+ Hatalmas segítség a zseniálisan alkalmazott narrátor (mik vannak!). Többen narrálnak, ez már alapból érdekes, ráadásul a többször előkerülő szürrealitás is felettébb érdekesebbé teszi.
Joachim Trier (2015)
Nocsak, nocsak! Joachim Triertől ez egy nagyon biztató visszatérés. Már megijedtem, mert az Oslo, Augusztus számomra túlságosan elmerült az indokolatlan komolykodás mocsarában. De, szerencsére a Szerzőkhöz hasonlóan a Hétköznapi titkainknak is van egy elég sajátosan légies, kiszámíthatatlan hangulata. Enyhén formabontó filmezés ez (végre), furcsa belegondolni, hogy mennyire kevés olyan jól sikerült dráma van, amiben ehhez hasonlóan kikerülik a kötelező nagy konfliktus problémáját. Lám, lehet látványos kiborulások és kiabálások nélkül is komoly, átélhető drámát ábrázolni.
Tulajdonképpen egy elég szokványosnak mondható drámai történetet tálal, de azzal, hogy ilyen bátran megbontja az időbeli rendet és feldarabolva enged csak betekintést a részletekbe, remekül világít rá arra a tényre, hogy semmi sem az, aminek elsőre tűnik. Az álomjelenetek, a négy erőteljesen különböző szempontból megvilágított álláspont ellenére mégis mindig kapásból értelmet nyernek a szituációk. Rámutat arra, hogy mindenkinek saját megkérdőjelezhetetlen nézőpontja van, mellyel ha együtt akarunk működni, áldoznunk kell érte. Ez így elsőre elég banálisan hangozhat, de a két ember közötti kapcsolati problémák megoldására irányuló cselekedetek igen gyakran csak szavakban manifesztálódnak és üresen csengenek. Idő kell, türelem, megértés és folyamatos újratervezés, újragondolás. Valami ilyesmit próbál Trier ábrázolni, elég nagy sikerrel. Minél többet gondolkodok rajta, annál jobban tetszik. Kiváló film! 8/10
+ Hatalmas segítség a zseniálisan alkalmazott narrátor (mik vannak!). Többen narrálnak, ez már alapból érdekes, ráadásul a többször előkerülő szürrealitás is felettébb érdekesebbé teszi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése