2016. november 9.

Doctor Strange

Scott Derrickson (2016)

Végignézve a stáblistát (mert hát ugye meg kell várni a záró képsorokat), látva a rengeteg cgi-ért felelős céget (nem számoltam, de tíz körül megvolt) és a több száz embert akik mindezért felelnek, vegyülnek az érzések bennem a sok korábban látott látványfilm élményével. Az éppen átélt mozi már sem pozitív, sem negatív irányba nem változtat a kialakult álláspontomon, csak megerősíti azt.


De térjünk ki egy kicsit erre a konkrét filmre, ha már egyszer. Ismét egy eredettörténetet kaptunk. A sokadikat. Megint nincs épkézláb főellenség, de amúgy egész korrektre sikerült a történet. Újfent remek színészek hadonásznak súlytalan környezetben, egy részüknek mégis sikerül pár pillanatra kikandikálniuk a zöld vászon mögül és belecsempészni valódi érzéseket is a katyvaszba. Összességében olyan érzést kelt, hogy a korábbiakból tanulva, most éppen sikerült úgy összeollózni a szokásos elemeket, hogy többségében ne zavarjon semmi minket a napi betevő szuperhős-bemutató film nézése közben. Szóval korrekt film lett. Egyedi alkotásként, a Marvel világ nélkül, egy egyértelműen pozitív, de semmiképpen nem kiemelkedő élménynek lehet elkönyvelni.


Ha viszont távlatokba helyezzük, egészen más képet kapunk. Például, hogyha mostanra eljutottunk oda, hogy egy látványfilmben csak elvétve látunk valódi teret és tárgyakat, akkor miért nincsenek nagy nevek a látványtervezők között, hogyhogy nem került még egyetlen gigaprodukció közelébe se egy legalább közepesen karizmatikus vizionárius? Jelen esetben a sötét dimenzió kivételével minden ócska, elhasznált érzetet kelt, ötlettelen, középszerű, a művészi koncepció üres. Egyértelmű, hogy egy erős kéz hiányzik. Érthetetlen számomra, hogy még ennyi idő után se (A mélység titka 1989-es, talán onnantól számolhatjuk a cgi kezdeti időszakát) alakult ki egy megfelelő hierarchikus rendszer, egy kultusz a cgi huszárok között, amiből ki tudnak emelkedni azok, akiknek irányító szerepbe kellene kerülniük. És persze miért kell ~10 cégnek gyártania az effekteket egyetlen filmhez.

Szóval véleményem szerint még mindig nem tartunk a cgi felnőtt korában. Már mindent tudunk, már bármit képesek vagyunk létrehozni, de nem jól használjuk. Ahogy ezeket a filmeket nézem, az az érzés kerít hatalmába, hogy mindent felfednek előttem, ami igen nagy gond. Ha minden apró részletet látok, mert ezekkel mesélik el a történetet, az agyam többi részének már nem marad dolga. A misztérium megszűnik létezni és ezzel az élvezeti érték is jelentősen csökken. Gondoljunk csak vissza, hogy például az Alien látványvilága milyen megkapó volt, ám mégis milyen keveset mutatott. Láttunk egy figurát a "székben", még a körvonalait is nehéz volt kivenni, nem tudtuk hogyan kell nézni, hogy mit is látunk valójában (persze ehhez a vhs minősége is hozzájárult), és pont ez volt a legszebb az egészben. Beindította a fantáziát, egy ismeretlen világ apró részletének tűnt csupán, ami mögé bármit el lehet képzelni. A kevesebb néha sokkal többet ad. Ugyanúgy ahogy számítógépes játékoknál is. Próbálják minél valósághűbbé varázsolni őket, elképesztő technológiát fejlesztenek hozzá, a környezet reprodukálásához szükséges emberek száma exponenciálisan növekszik, a projektek egyre nőnek, egyre több pénz forog kockán és közben a varázs elvész. Anno egyetlen ember által pixelenként megrajzolt, alacsony felbontású állóképek vagy kezdetleges animációk mögé képzeltünk egész világokat, ma pedig több száz ember alkotta csapatok kompromisszumainak sokasága árán kiszenvedett vízióját próbáljuk átélni. Nem csoda hogy (nekem) nem megy.

Félreértés ne essék, én egyáltalán nem vagyok a fejlődés ellen. Csodálom, hogy milyen látvány elérésére képes ma a filmes és a számítógépes világ (Midnight Special, hogy egy jó példát is említsek végre. Ori and the Blind Forest, hogy a másik oldalról is.). Én azt mondom, hogy magának a műnek a lelkét kéne jobban őriznünk, mert ahogy gombamód növekednek a projektek méretei és egyre több szerepet kapnak a gazdasági szempontok, úgy veszik ki az emberi tényező belőle. Ha nincsenek olyan karizmatikus egyéniségek, akiknek minden lehetőségük adott, hogy autokrata módon végigvigyék az elképzeléseiket, akkor csak tucatfilmeket fogunk kapni és sajnos sehova se tartunk.   6/10


± Cumberbatch okés, de nem tudott semmi emlékezeteset alkotni.
+ Viszont Tilda Swintont semmivel sem lehet kizökkenteni; természetesen most is csodálatos.
– Scott Derrickson. Volt valami érdekes a rendezésben? Nagyon nem. Elég érdekes választás Waititi mellett.
– A zene hatalmas nulla, de...
+ ...a korai Pink Floyd számot azért meg kell jegyeznem, mint pozitívumot.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése