The Other
A másik
Robert Mulligan (1972)
Az eszem tudja, hogy tetszenie kellene, mégsem tetszik. Pedig a történet a forgatókönyvvel együtt nem csak simán jó, kiemelkedőnek mondható. Ebből a korszakból különösen. Egyrészt keményen odaver, másrészt, a horroroknál megszokottól eltérően, a pszichológiai oldal is kifogástalanul működik. Az anya állapota és a gyereket ignoráló viselkedése, a nagymama odaadó, túlságosan megbocsátó szeretete, a család többi részének önző nemtörődömsége és a kiscsávók zavartsága, szóval tényleg minden apró részlet passzol a borzalom létrejöttéhez. Örömteli az is, hogy nem erőltetik túl a természetfeletti mibenlétét, bár részemről akár ki is lehetett volna hagyni. Tetszik az is, hogy bő lére van eresztve és későn alakul ki a probléma veleje és súlyossága.
Viszont annyira nem tetszik az előadás stílusa, hogy képtelen vagyok átélve nézni. Kezdetnek ott van a legendás Surtees féle fényképezés, ami szerény véleményem szerint csapnivaló. Mosódott pásztázások, félretájolt képek, szédítően oldalra irányított kamera a repüléses jelenetnél és így tovább. Az az érdekes, hogy látom benne a koncepciót és érzem, hogy egy kicsit még jobban rájátszva akár istenien különleges is lehetne. Így viszont megmarad simán furcsának és nem tetszik. Emellett a legnagyobb gondom, hogy ugyan minden megnyilvánulás érthető, de a színjátszás efajta teátrális, beszédközpontú, ódivatú, anti-realista mivolta elemi erővel taszít. Nem minden esetben zavaró, de ebben a filmben rettenetesen. És sajnos ennyin múlik. A stílus maga az ember film, úgyhogy lehet akármilyen inspiráló és stabil az alap, ha nem tetszik a mit látok és tapasztalok, nem tudom értékelni a többi erényét. 5/10
Robert Mulligan (1972)
Az eszem tudja, hogy tetszenie kellene, mégsem tetszik. Pedig a történet a forgatókönyvvel együtt nem csak simán jó, kiemelkedőnek mondható. Ebből a korszakból különösen. Egyrészt keményen odaver, másrészt, a horroroknál megszokottól eltérően, a pszichológiai oldal is kifogástalanul működik. Az anya állapota és a gyereket ignoráló viselkedése, a nagymama odaadó, túlságosan megbocsátó szeretete, a család többi részének önző nemtörődömsége és a kiscsávók zavartsága, szóval tényleg minden apró részlet passzol a borzalom létrejöttéhez. Örömteli az is, hogy nem erőltetik túl a természetfeletti mibenlétét, bár részemről akár ki is lehetett volna hagyni. Tetszik az is, hogy bő lére van eresztve és későn alakul ki a probléma veleje és súlyossága.
Viszont annyira nem tetszik az előadás stílusa, hogy képtelen vagyok átélve nézni. Kezdetnek ott van a legendás Surtees féle fényképezés, ami szerény véleményem szerint csapnivaló. Mosódott pásztázások, félretájolt képek, szédítően oldalra irányított kamera a repüléses jelenetnél és így tovább. Az az érdekes, hogy látom benne a koncepciót és érzem, hogy egy kicsit még jobban rájátszva akár istenien különleges is lehetne. Így viszont megmarad simán furcsának és nem tetszik. Emellett a legnagyobb gondom, hogy ugyan minden megnyilvánulás érthető, de a színjátszás efajta teátrális, beszédközpontú, ódivatú, anti-realista mivolta elemi erővel taszít. Nem minden esetben zavaró, de ebben a filmben rettenetesen. És sajnos ennyin múlik. A stílus maga a
Megjegyzések
Megjegyzés küldése