2016. november 9.

Elle

Paul Verhoeven (2016)

Nem emlékszem, hogy mondtam e már itt a blogon, de Verhoeven kétségen kívül egy kivételes figura. Egy olyan filmrendező, akire mindig oda kell figyelni, mert nemigen hasonlítható máshoz, nem beskatulyázható, nem kategorizálható és persze nem mellesleg kurvajók a filmjei. Több országban, különböző nyelveken és temérdek stílusban bizonyított már (a korai filmjeit még pótolnom kell though), egy fontos ismérve viszont sosem változik. Elég nehéz megfogalmazni, hogy miről is van szó, de én valahogy úgy próbálnám meg lényegre törően, hogy nem szarozik. Mert ahogy például a Flesh+Bloodban, a Zwartboekben vagy éppen itt az Elle-ben is, mindegy, hogy mi a téma, ő egy előre meghatározott ritmus szerint tolja végig a történetet a filmtekercsen. Nincsenek dramaturgiai kiállások, nagy ívek, hangulatingadozások, teátrálisság vagy bármi ami megtörné ezt a konstans előrefelé haladó előadást. A filmnézési élmény szempontjából ez kifejezetten üdítő tud lenni, elvégre a filmek java az amerikai típusú, felnagyított, túlzó dramaturgiát igyekszik alkalmazni, amitől intellektuális síkon csömöröm van, a hétköznapi énem persze jóval árnyaltabban, de szintén unott arcot vág.


Hogyha ez a szenvtelen, a nézőt a kíméletlen tények elé csupaszon állító, mindent könyörtelenül az arcunkba toló stílus találkozik egy nemi erőszakkal, amiből később egy - más esetben teljesen elképzelhetetlen - furcsa, abuzív kapcsolat alakul ki, az bizony igencsak egyedi élményt fog jelenteni. Részben franciás, modern dráma hatását kelti, hiszen Párizsban játszódik, tipikus francia karakterekkel és a modern francia filmekből megismert problémákkal. Részben krimi, hiszen izgalmakkal, fordulatokkal, bűntényekkel, ármánnyal teli a cselekmény. Részben erotikus felhangja van, amit szintén külön meg kell említeni, mivel ez mostanában igen ritka, a fősodorból teljesen kiveszett. Részben pedig ott a Verhoeven faktor, mivel nem tudjuk, hogy mire számíthatunk. Itt nem magára a történetre gondolok, mert az valamelyest azért kiszámítható, hanem inkább arra, hogy meddig mer elmenni. Összességében végül egy olyan izgalmas filmet kapunk, amiért mindig sír a filmkedvelők szája. Bűnös élvezetekkel teli, pörgős, szokatlan folyású, bevállalós. Magyarul szuper élmény, ami mindenkinek vastagon ajánlott. Végre!   8/10


+ Soha senki nem tudta volna ezt a szerepet ilyen jól eljátszani, mint Isabelle Huppert.
+ A helyszínek, a díszletek remekül adják vissza a modern arisztokrácia világát, de...
– ...a fényképezés stílusa elég furcsa. Alacsony dinamika, szürkés feketék (ezek mondjuk sose jó választások), ráadásul elmosódottak a világosak, mint amikor fáradtan homályosodik a látásom. Vajh miért kéne ennek tetszenie?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése