For Those in Peril
Paul Wright (2013)
Eme film megtekintése csak megerősít abban a bennem szép lassacskán megfogalmazódó gondolatban, hogy ha van egy év, aminek a filmterméséből már láttam 129 darabot, akkor a 130.-at talán már kihagyhatom. Persze alapból hülyeség években gondolkozni a filmek kutatását illetően, de annyiból mégis célszerűnek mondható, hogy listázás. Bővebb kifejtés nélkül.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy élveztem, de azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy érdemtelen lenne. Ez egy komplex szerzői film, annak minden előnyével és nyűgjével. Érthető és javarészt átérezhető a mondanivaló, a stílus meg persze kellően sajátos ahhoz, hogy ha rossz pillanatban kap el, akkor jól ki tudja nyírni az élményt. Azt értem, hogy a zárt közösség problémája, a testvér elvesztése és a zárkózott, egyoldalúan nevelt gyerek problematikáinak találkozása tragédiába torkollik, de a líraiságát és a szimbolikáját nem tudom hova tenni. Egyfajta romanticizálása ez a tragédiájának, kicsit ebben fürdőzik meg a befogadási élmény, ami engem eléggé taszított. Nem tetszik ez a tehetetlenség és ez a nemtörődömség. Klausztrofób érzetet kelt, nem láttatja a kiugrás vagy bármilyen szintű megváltás lehetőséget, ezért rettenetesen elszomorít. Ha egy erős pillanatban talál meg, lehet, hogy vevő vagyok erre az élményre, de ilyesfajta lehúzás azért elég ritkán esik jól bárkinek. Én ezt öncélúnak érzem. 5/10
Viszont ez a Mary Elizabeth Frye vers az elején nagyon megütött:
Do not stand at my grave and weep
Do not stand at my grave and weep
I am not there; I do not sleep.
I am a thousand winds that blow,
I am the diamond glints on snow,
I am the sun on ripened grain,
I am the gentle autumn rain.
When you awaken in the morning's hush
I am the swift uplifting rush
Of quiet birds in circled flight.
I am the soft stars that shine at night.
Do not stand at my grave and cry,
I am not there; I did not die.
Eme film megtekintése csak megerősít abban a bennem szép lassacskán megfogalmazódó gondolatban, hogy ha van egy év, aminek a filmterméséből már láttam 129 darabot, akkor a 130.-at talán már kihagyhatom. Persze alapból hülyeség években gondolkozni a filmek kutatását illetően, de annyiból mégis célszerűnek mondható, hogy listázás. Bővebb kifejtés nélkül.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy élveztem, de azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy érdemtelen lenne. Ez egy komplex szerzői film, annak minden előnyével és nyűgjével. Érthető és javarészt átérezhető a mondanivaló, a stílus meg persze kellően sajátos ahhoz, hogy ha rossz pillanatban kap el, akkor jól ki tudja nyírni az élményt. Azt értem, hogy a zárt közösség problémája, a testvér elvesztése és a zárkózott, egyoldalúan nevelt gyerek problematikáinak találkozása tragédiába torkollik, de a líraiságát és a szimbolikáját nem tudom hova tenni. Egyfajta romanticizálása ez a tragédiájának, kicsit ebben fürdőzik meg a befogadási élmény, ami engem eléggé taszított. Nem tetszik ez a tehetetlenség és ez a nemtörődömség. Klausztrofób érzetet kelt, nem láttatja a kiugrás vagy bármilyen szintű megváltás lehetőséget, ezért rettenetesen elszomorít. Ha egy erős pillanatban talál meg, lehet, hogy vevő vagyok erre az élményre, de ilyesfajta lehúzás azért elég ritkán esik jól bárkinek. Én ezt öncélúnak érzem. 5/10
Viszont ez a Mary Elizabeth Frye vers az elején nagyon megütött:
Do not stand at my grave and weep
Do not stand at my grave and weep
I am not there; I do not sleep.
I am a thousand winds that blow,
I am the diamond glints on snow,
I am the sun on ripened grain,
I am the gentle autumn rain.
When you awaken in the morning's hush
I am the swift uplifting rush
Of quiet birds in circled flight.
I am the soft stars that shine at night.
Do not stand at my grave and cry,
I am not there; I did not die.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése