The New Kids
Sean S. Cunningham (1985)
Érthető, hogy nem vált népszerűvé, mert a látványt, de igazából a megvalósítás minden területét belengi a lelkes amatőrség, illetve a rutinnal, de nagyon kevés pénzből hozzunk ki valamit keveredésének sajátos hangulat. Viszont számomra épp ezért válik egyedivé. A történet eléggé elnagyolt, olyan gyorsan és könnyedén történik meg benne minden, hogy az még a többi, hasonló témájú 80-as évek filmhez képest is egy dramaturgiai nullpont. Ráadásul az erőszak tekintetében túl messzire is megy, mert ha kicsit jobban a realitás talaján maradt volna, egy egészen egyedi hangot üthetett volna meg. Így meg marad egy öszvér, egy furcsaság, amiről nem lehet eldönteni, hogy mit akar. Részben azért is, mert egyfajta realitásérzetet kölcsönöz a filmnek Shannon Presby katasztrofálisan játszott főhőse. A többiek se jók, de ő kilóg a filmből (amerikai filmből meg egyenesen kiugrik!) azzal, hogy úgy játszik, hogy nem játszik. Ő az a szomszéd srác, aki mindig mindenben jobb, mint bárki, egy etalon férfivé válhatna, de a menőséghez, a külsőségekhez és a nőkhöz fingja sincs. Ő az akire mindenki felnéz, de ha megismeri, rájön, hogy teljesen érdektelen ember, mert még egy jót nevetni se tudsz vele. Ő az, akit látsz futni és dolgozni veszettül, de ha közelebb lépsz, megcsap az izzadságszag, mert ő nem használ dezodort. Hogy mit keres egy ilyen figura egy filmben, azt talán még máig sem tudja senki. Ezt az embert akarták ábrázolni, akit én most leírtam? Kötve hiszem. Akárhogy is, ha azt nézzük, hogy mit akartak kihozni belőle és hogy mik a tényleges pozitívumai a filmnek, semmiképpen nem lehet jónak tekinteni. Érdekességnek viszont mindenképpen elmegy. Nem tipikus, csak annak szánták. 6/10
+ Jók a zenék és a hozzájuk tartozó naiv, lelkesítő montázsok. A nyitó pár perc egyenesen tanítani való és bár egy irreálisan ideális család képét festi fel (ez maga az amerikai álom!), egyszerűen nem lehet nem imádni...
– ...Csak aztán jön a prológus tanítani valóan béna, csak tudjuk le, aztán had jöjjön a lényeg típusú lezárása: Megtudják, hogy meghaltak a szüleik, nincs reakció, elsötétül a kép, időugrás. Khmm.
+ Elég kidolgozatlan és béna ahogy a drogot behozzák, mint történetelemet. Az meg egyenesen szuper, hogy James Spader tág pupillái külön másodperceket kapnak a drága játékidőből. Talán csurrant egy kis pénzt a készítőknek valami drogellenes alapítványtól is.
+ Fun fact: Stephen Gyllenhaal, a Gyllenhaal testvérek apja írta a forgatókönyvet.
Érthető, hogy nem vált népszerűvé, mert a látványt, de igazából a megvalósítás minden területét belengi a lelkes amatőrség, illetve a rutinnal, de nagyon kevés pénzből hozzunk ki valamit keveredésének sajátos hangulat. Viszont számomra épp ezért válik egyedivé. A történet eléggé elnagyolt, olyan gyorsan és könnyedén történik meg benne minden, hogy az még a többi, hasonló témájú 80-as évek filmhez képest is egy dramaturgiai nullpont. Ráadásul az erőszak tekintetében túl messzire is megy, mert ha kicsit jobban a realitás talaján maradt volna, egy egészen egyedi hangot üthetett volna meg. Így meg marad egy öszvér, egy furcsaság, amiről nem lehet eldönteni, hogy mit akar. Részben azért is, mert egyfajta realitásérzetet kölcsönöz a filmnek Shannon Presby katasztrofálisan játszott főhőse. A többiek se jók, de ő kilóg a filmből (amerikai filmből meg egyenesen kiugrik!) azzal, hogy úgy játszik, hogy nem játszik. Ő az a szomszéd srác, aki mindig mindenben jobb, mint bárki, egy etalon férfivé válhatna, de a menőséghez, a külsőségekhez és a nőkhöz fingja sincs. Ő az akire mindenki felnéz, de ha megismeri, rájön, hogy teljesen érdektelen ember, mert még egy jót nevetni se tudsz vele. Ő az, akit látsz futni és dolgozni veszettül, de ha közelebb lépsz, megcsap az izzadságszag, mert ő nem használ dezodort. Hogy mit keres egy ilyen figura egy filmben, azt talán még máig sem tudja senki. Ezt az embert akarták ábrázolni, akit én most leírtam? Kötve hiszem. Akárhogy is, ha azt nézzük, hogy mit akartak kihozni belőle és hogy mik a tényleges pozitívumai a filmnek, semmiképpen nem lehet jónak tekinteni. Érdekességnek viszont mindenképpen elmegy. Nem tipikus, csak annak szánták. 6/10
+ Jók a zenék és a hozzájuk tartozó naiv, lelkesítő montázsok. A nyitó pár perc egyenesen tanítani való és bár egy irreálisan ideális család képét festi fel (ez maga az amerikai álom!), egyszerűen nem lehet nem imádni...
– ...Csak aztán jön a prológus tanítani valóan béna, csak tudjuk le, aztán had jöjjön a lényeg típusú lezárása: Megtudják, hogy meghaltak a szüleik, nincs reakció, elsötétül a kép, időugrás. Khmm.
+ Elég kidolgozatlan és béna ahogy a drogot behozzák, mint történetelemet. Az meg egyenesen szuper, hogy James Spader tág pupillái külön másodperceket kapnak a drága játékidőből. Talán csurrant egy kis pénzt a készítőknek valami drogellenes alapítványtól is.
+ Fun fact: Stephen Gyllenhaal, a Gyllenhaal testvérek apja írta a forgatókönyvet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése