2017. április 19.

Split

Széttörve
M. Night Shyamalan (2016)

DC, Marvel filmes univerzumok ide meg oda, az a helyzet, hogy ezzel a zárójelenettel a Gyűrűk Ura és a Star Wars világ után, ez a legtöbb jó filmet felmutatni tudó, ilyesfajta módon illethető sorozat. Indokolatlanul nagy szavak ezek és persze én sem gondolom teljesen komolyan, főleg úgy, hogy nem ismerjük Shyamalan terveit a jövőt illetően. (Pedig ha az osztályzataimra és a régebben látott filmek emlékére tekintek vissza, akkor bizony tényleg ez a helyzet) Azt azért nem hinném, hogy egymaga belekezdene egy Marvelhez mérhető építkezésbe és hát igazából érdemben ez a két film nem is kapcsolódik össze (a Sebezhetetlenről van szó, ha valaki nem tudná), csupán egy jelenet utal arra, hogy egy világban játszódnak. Ennek okán mindegyik példány kizárólag a saját jogán érdemli ki azt, hogy jónak tituláljuk. Már ha.


Van aki egyenesen isteníti a Sebezhetetlent, én tartózkodnék a nagy szavaktól, de mindenképpen nagyon jó filmnek tartom. Ahogy ezt is. (A Hatodik érzék szerintem ezeknél sokkal személyesebb, érzékenyebb, drámaibb, ami nekem jobban fekszik. Nameg kiegyensúlyozottabb is.) Felcsillant a remény és Shyamalan nagyjából egy csapásra vissza is került a fő körforgásba. Megszerezte magának James McAvoyt, három feltörekvő, fiatal színésznőt és írt egy feszes, izgalmas történetet. Persze a nagy trükk megint az ötlet, ehhez mindig is volt érzéke, ez soha nem vitatta senki. A befogadás szempontjából viszont a legfontosabb szempont, hogy a rendezés remek ritmusú és gördülékeny. A két óra gyorsan eltelik, nincs komolyabb üresjárat és szépen áll össze a történet a végére. James McAvoy is jó, de szerencsére nem csak az ő játékára alapoz, a Betty Buckley által alakított pszichiáter is kiváló és a lányok is mind hozzák amit kell.

+ Ha már a lányoknál tartok. Nagy franc, ez a Shyamalan. Szoknyák, harisnyák, bugyikák, a vissza-vissza térő vetkőzés, a köldökhöz tartott kés, Anya Taylor-Joy menekülés közben veszettül ugráló melle, stb. Folyamatosan adagolja a meztelenség különböző szintjeit, még épp az ízlésesség határán belül, de azért elég látványosan és feltűnően. Én nem kárhoztatom érte.
+ Ami kapásból lejön még, hogy mennyire fantasztikus a fényképezés technikája. Nem a beállítások és a látvány sem különösebben érdekes. Csak maga a tűéles, a celluloidhoz képest kiváló fényérzékenységgel bíró, digitális technika.
+ A sok arcra fókuszáló közeli kép, azért mindenképpen külön említést igényel.


Persze ahogy mindig, most is mindenkinek valami baja van ezzel a filmmel. Kevés a McAvoy, sok a McAvoy, etcetra. Ez Shyamalannal már csak így lesz. Nem egy igazán nagy film, de mind az írás, mind a rendezés, mind a karakterek, mind a kivitelezés, mind pedig színészi játék terén tisztességesen teljesít. Nem lóg ki semmi, úgyhogy én simán ajánlom, mert nekem elég jó kis élményt adott.   7/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése