2017. április 3.

Lat sau san taam (Hard Boiled)

A fegyverek istene
John Woo (1992)

Egyrészt nehéz lenne összeszedni, másrészt nincs kedvem hozzá (mert nem érdemli meg), hogy alaposan kivesézzem. Mindenesetre eléggé felbosszantott és egyben teljesen értetlenül állok a a kultstátusza előtt. A filmkészítés több szintjén is félremegy és végeredményben egy rémesen hosszú lövöldözés-sorozat szintjére alacsonyodik le, aminek az ég adta világon semmi értelme nincsen. Törvényszerűen válik súlytalanná azzal, hogy valószerűtlen és túlzó. Gyerekes elképzelés ez a keménykedésről, ami a lehető legkomolyabban veszi magát és kizárólag maszkulin poénok törik meg a lövések és az ugrabugrálások sorozatát. Nincs semmi ami érdemben kizökkentene ebből, minden ennek van alárendelve. Lőnek benne mindent ami mozog, végeláthatatlanul. Van némi történetfoszlány körítésnek, ám az érdekek, az indítékok annyira ésszerűtlenek és felfoghatatlanok, hogy belemenni sem érdemes. Egy példa, csak az érzékeltetés végett: A félszemű főgenya halomra lövi az ártatlan betegeket a tetőről, aztán hirtelen egy jelenet alatt morálisan megérintődik (amikor a főnöke teszi ugyanazt, amit ő tett pár perccel korábban), és egyből ellenszegül munkaadójának egy teljesen kilátástalan helyzetben.


A kivitelezést tekintve, a koreográfiát szokták dicsérni, pedig elég nevetséges dolgok is akadnak.
– Vannak például szép lassítások, amikben a lövés-összeesés-vérfröccsenés-robbanás összehangolásának problémáit láthatjuk. Amúgy is feltűnő, de a lassítások nagyon szépen kiemelik.
– A sok költséges robbanás, rombolás miatt meg persze rengeteg vágás van. A különböző időpontokban felvett jeleneteket szépen el lehet különíteni azzal, hogy feltűnően különböző, hogy mi hova esik, ki hova néz vagy éppen a vérfolt hova kerül.
– Szép példa még a raktárépületbe való kötélen leereszkedés a minimum 50 fegyveres közé (egyedül, hiszen jó ötletnek tűnik). Vagy 5x láthatjuk ugyanazt bevágva egymás után, rettenetesen sokan meghalnak közben, mikor a valóságban ez kb 2-3 másodperc lenne.
– Random gonosz ember kinéz az ablakon lőni az ártatlanokat: a fegyver még az ég felé néz, de ő már elkezd lőni, aztán célra is tart egy kis késéssel.
– És ha már nem bírtam eddig megállni, muszáj feltennem a legnyilvánvalóbb kérdést is. Hogy mégis hogy a jó fenébe volt képes John Woo arra, hogy kihagyja a filmből a tárazást. Olyan sebességgel lőnek ki sok tárnyi lőszert a cuki kis pisztolyaikból, hogy ő inkább úgy gondolta, egyszerűbb kihagyni a francba, csak a gond lenne vele. Egyetlen kivétel azért akad persze, a dramaturgiailag indokolt eset, hogy még feltűnőbb legyen a hiánya.
– Alapvetően két eset lehetséges a film törvényeinek keretein belül: vagy eltalálnak valakit elsőre, vagy soha.

Lehet, hogy nem én vagyok a célközönsége ennek a filmnek és a kor is nagyon sokat ront az élvezhetőségén, de azért nehezen tudok elképzelni olyan tudatállapotot, hogy ez működőképessé váljon. A rengeteg hiba a film azon aspektusábn, amit a kritikák zöme magasztal, kérdéseket ébreszt bennem. Megválaszolni viszont nem tudom, mert szerintem ez egy élvezhetetlen kaki.   3/10


– Visszatérve a film elejére, roppant mód bosszant a jazzes nyitány emléke. Ott dobol a szerencsétlen, de úgy, hogy még életében nem ült mögötte, csak úgy odarakták, ő meg vigyorog hozzá esetlenül. Nem lehet nem látni, hogy mennyire fingja nincs róla, hogy mit csinál és miért. Mert hát miért is ne tehetnék ezt bele a filmbe? Olyan kúl elképzelés, hogy napközben egy öldöklő vadállat, este meg zenélget a klubban. Megsímogatja kicsit a dobokat a seprűvel, nehogy túl porosak legyenek. Nem kicsit nem passzol a filmhez.
– A zene bár gagyi hangzású, tipikus 90-es évek, de nem mondanám kifejezetten rossznak. Viszont az elején kényszeresen sokat használt (lecsapottan ér véget egy vágással, annyira szólt volna még), aztán majdnem teljesen beleolvad a filmbe és eltűnik a lövések zajában.
– A baba lehugyozza az egyik égő lábát, a másik is elalszik. Szomorúan béna poén.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése