Single White Female
Egyedülálló nő megosztaná...
Barbet Schroeder (1992)
Mindig is utáltam azokat a tipikus hollywoodi filmeket, melyekben a pszicho- és/vagy szociopaták hirtelen válnak agyamentté és a készítők teljesen természetesnek próbálják beállítani a váltást. Mintha számukra is magától értetődő lenne, hogy hirtelen extrém dolgokat kezdenek cselekedni. Na ez a film nem ilyen. Egyébként teljesen a 90-es évek elején divatos thriller vonulatot lovagolja meg. Ha az ember látott egy Elemi ösztönt, egy Zaklatást vagy mondjuk egy Kezet (mely a bölcsőt ringatta), akkor tudja miről beszélek. És ez cseppet sem baj, elég kiforrott, bevált dramaturgia ez. Ráadásul azóta ezek a témák totál ki is vonultak a fősodorból (kivétel például: Elle), tehát elég nagy hiány van belőlük. Szegény, 90-es években felnövő ember, így kénytelen visszafelé tekintgetni, ha át szeretne élni ilyesmit.
Szóval ebben a filmben Jennifer Jason Leigh karaktere nem légbőlkapott módon, egy csapásra, hanem egy felvezetett ív mentén, illetve háttértörténettel megáldva, egyáltalán nem magától értetődően, hanem végig lappangva, majd folyamatosan átalakulva válik vérengző őrültté. Bridget Fonda pedig imádnivalóan állít ellenpontot a naiva szerepében. By the way Bridget Fonda. Szégyenteljes módon, nem igen tűnt fel nekem, hogy ő teljesen felhagyott a filmezéssel. Egyébként elég ritka, ha egy ekkora név magától kivonul az iparból. Bár neki sajnos egyértelműen lefelé ívelt a karrierje és azt sem lehet mondani rá, hogy őstehetség lenne, azért voltak, és úgy gondolom lettek is volna még jó szerepei. Ebben a filmben például teljesen hihető a karaktere, de elsősorban azért emlékezetes, mert - bár dramaturgiai szerepe is van, tehát direkt rá is játszanak valamelyest - ugyanazokban a ruhákban és ugyanazzal a hajszerkezettel, egyszerűen és természetességgel néz ki fejedelmien. Annyi szent, hogy JJL egyébként sem elegáns és barátságos módon szép, de kettejüket összehasonlítva inkább rútnak tűnik, bármennyire is hanzik ez csúnyán. Kacsintsunk össze, borítsunk fátylat erre a kijelentésre és demagóg módon fogjuk rá arra, hogy csupán a zseniálisan bevilágított szűk helyszínek és az öltözékek teszik mindezt. Szóval Bridget Fondáért mindenképpen kár, de még bármikor meggondolhatja magát.
Hogy valamit a filmről is írjak: jó. A fényképezés például tényleg egész kiválónak mondható, de egyéb kiemelkedő oldal híján nem tud emlékezetessé válni. Hiába kerek a történet, ha kiszámítható, hiába vannak beleépítve haladó gondolatok*, ha azok mára csupán megmosolygtatóvá érettek, hiába szép JJL karakterének elfajulása, ha pszichológiai oldalról szinte nevetséges. Mindenesetre felüdülés a 2010-es évek egyoldalú hollywoodi felhozatala után ilyesmit nézni. Jó kis film, simán ajánlható. 6/10
*Micsoda modern film 1992-ből! Számítógépes grafikákkal foglalkozó hölgy, nyíltan meleg szomszéd nem kizárólag sztereotipikusan bemutatva... Nem találok szavakat!
Barbet Schroeder (1992)
Mindig is utáltam azokat a tipikus hollywoodi filmeket, melyekben a pszicho- és/vagy szociopaták hirtelen válnak agyamentté és a készítők teljesen természetesnek próbálják beállítani a váltást. Mintha számukra is magától értetődő lenne, hogy hirtelen extrém dolgokat kezdenek cselekedni. Na ez a film nem ilyen. Egyébként teljesen a 90-es évek elején divatos thriller vonulatot lovagolja meg. Ha az ember látott egy Elemi ösztönt, egy Zaklatást vagy mondjuk egy Kezet (mely a bölcsőt ringatta), akkor tudja miről beszélek. És ez cseppet sem baj, elég kiforrott, bevált dramaturgia ez. Ráadásul azóta ezek a témák totál ki is vonultak a fősodorból (kivétel például: Elle), tehát elég nagy hiány van belőlük. Szegény, 90-es években felnövő ember, így kénytelen visszafelé tekintgetni, ha át szeretne élni ilyesmit.
Szóval ebben a filmben Jennifer Jason Leigh karaktere nem légbőlkapott módon, egy csapásra, hanem egy felvezetett ív mentén, illetve háttértörténettel megáldva, egyáltalán nem magától értetődően, hanem végig lappangva, majd folyamatosan átalakulva válik vérengző őrültté. Bridget Fonda pedig imádnivalóan állít ellenpontot a naiva szerepében. By the way Bridget Fonda. Szégyenteljes módon, nem igen tűnt fel nekem, hogy ő teljesen felhagyott a filmezéssel. Egyébként elég ritka, ha egy ekkora név magától kivonul az iparból. Bár neki sajnos egyértelműen lefelé ívelt a karrierje és azt sem lehet mondani rá, hogy őstehetség lenne, azért voltak, és úgy gondolom lettek is volna még jó szerepei. Ebben a filmben például teljesen hihető a karaktere, de elsősorban azért emlékezetes, mert - bár dramaturgiai szerepe is van, tehát direkt rá is játszanak valamelyest - ugyanazokban a ruhákban és ugyanazzal a hajszerkezettel, egyszerűen és természetességgel néz ki fejedelmien. Annyi szent, hogy JJL egyébként sem elegáns és barátságos módon szép, de kettejüket összehasonlítva inkább rútnak tűnik, bármennyire is hanzik ez csúnyán. Kacsintsunk össze, borítsunk fátylat erre a kijelentésre és demagóg módon fogjuk rá arra, hogy csupán a zseniálisan bevilágított szűk helyszínek és az öltözékek teszik mindezt. Szóval Bridget Fondáért mindenképpen kár, de még bármikor meggondolhatja magát.
Hogy valamit a filmről is írjak: jó. A fényképezés például tényleg egész kiválónak mondható, de egyéb kiemelkedő oldal híján nem tud emlékezetessé válni. Hiába kerek a történet, ha kiszámítható, hiába vannak beleépítve haladó gondolatok*, ha azok mára csupán megmosolygtatóvá érettek, hiába szép JJL karakterének elfajulása, ha pszichológiai oldalról szinte nevetséges. Mindenesetre felüdülés a 2010-es évek egyoldalú hollywoodi felhozatala után ilyesmit nézni. Jó kis film, simán ajánlható. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése