Knives Out
Tőrbe ejtve
Rian Johnson (2019)
Íme 2019 (nálunk 2020) meglepetéssikere, a gyűlölt/imádott Last Jedi alkotójának semmiből érkező, klasszikus zsánert modern időkhöz alakító stílusgyakorlata, ami után mindenki azonnal felkiált Hollywoodban, hogy "Ez miért nem nekem jutott eszembe?!". Szép kis anyagi siker, kiváló kritikai konszenzus, a második rész már készülőben, szóval ez egy kerek történet, öröm, boldogság, minden.
Csakhogy nekem gondjaim vannak. Először is, köszönöm szépen, de én nem kérnék ebből folytatást, mert ez egy lezárt történet. És bár tényleg szépen megírt, megrendezett és megvalósított, de csak egyszer érdekes és kizárólag akkor működik, ha a néző hajlandó belemenni a zsáner íratlan szabályaiba. Amelyek feleslegesek és simán elhagyhatóak lettek volna. Nem lett volna muszáj Rian Johnsonnak úgy feleleveníteni a whodunit műfajt, hogy közben megtartja a teátrális színészi játékot és nem lett volna muszáj a végletekig csavarni a sztorit sem, mert az életszerűség így jelentős csorbát szenved (tudom, tudom, megint itt tartok). Akár van értelme és logikus, akár nincs és sületlenség az egész, az emberi oldalról, a karakterek fejébe belenézve igencsak erőltetett. De egyébként több oldalról nézve is ambivalens érzéseim vannak. Jók a színészek és maguk a karakterek vs. túl sokan vannak és nincs idő kiélvezni őket, Ana de Armas szuper főszereplőnek vs. Daniel Craig full erőltetett, stb... Összességében úgy érzem, hogy túl sok benne az agy, a szív pedig alig dobog. Nincs lelke, mert ez csak egy túl sűrű, vérprofi agyaskodás, amit számomra képtelenség megszeretni. Egyébként én is élveztem, ajánlanám is bárkinek, de biztos, hogy nem jutna eszembe még egyszer megnézni. 7/10
Rian Johnson (2019)
Íme 2019 (nálunk 2020) meglepetéssikere, a gyűlölt/imádott Last Jedi alkotójának semmiből érkező, klasszikus zsánert modern időkhöz alakító stílusgyakorlata, ami után mindenki azonnal felkiált Hollywoodban, hogy "Ez miért nem nekem jutott eszembe?!". Szép kis anyagi siker, kiváló kritikai konszenzus, a második rész már készülőben, szóval ez egy kerek történet, öröm, boldogság, minden.
Csakhogy nekem gondjaim vannak. Először is, köszönöm szépen, de én nem kérnék ebből folytatást, mert ez egy lezárt történet. És bár tényleg szépen megírt, megrendezett és megvalósított, de csak egyszer érdekes és kizárólag akkor működik, ha a néző hajlandó belemenni a zsáner íratlan szabályaiba. Amelyek feleslegesek és simán elhagyhatóak lettek volna. Nem lett volna muszáj Rian Johnsonnak úgy feleleveníteni a whodunit műfajt, hogy közben megtartja a teátrális színészi játékot és nem lett volna muszáj a végletekig csavarni a sztorit sem, mert az életszerűség így jelentős csorbát szenved (tudom, tudom, megint itt tartok). Akár van értelme és logikus, akár nincs és sületlenség az egész, az emberi oldalról, a karakterek fejébe belenézve igencsak erőltetett. De egyébként több oldalról nézve is ambivalens érzéseim vannak. Jók a színészek és maguk a karakterek vs. túl sokan vannak és nincs idő kiélvezni őket, Ana de Armas szuper főszereplőnek vs. Daniel Craig full erőltetett, stb... Összességében úgy érzem, hogy túl sok benne az agy, a szív pedig alig dobog. Nincs lelke, mert ez csak egy túl sűrű, vérprofi agyaskodás, amit számomra képtelenség megszeretni. Egyébként én is élveztem, ajánlanám is bárkinek, de biztos, hogy nem jutna eszembe még egyszer megnézni. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése