Portrait de la jeune fille en feu
Portré a lángoló fiatal lányról (Portrait of a Lady on Fire)
Céline Sciamma (2019)
Elég furcsa, hogy az utóbbi időben a szerelmes filmek élvonalába csak homoszexuális kapcsolatokkal foglalkozó darabok férnek be (kivétel), de mit lehet tenni?! A hatalmas üdvrivalgásra én már csípőből úgy reagáltam, hogy "Na nehogy már megint! Majd én jól megmondom, hogy miért nem jó ez!".
Persze a gyakorlatba való átültetés már pár perc múltán megkerülhetetlen akadályba ütközött, ugyanis azonnal kiderül, hogy ez egy hibátlan mestermű. Annyira erősen fókuszált és olyan lényegre törően lecsupaszított, hogy attól menten padlót fogtam. Két izgalmas és érdekes karakter egymásra találása, egy emberektől és minden egyéb zavaró tényezőtől mentes, üres, festői környezetben. Nem tudom mikor láttam utoljára olyan filmet, amiben egy ilyen rémesen egyszerű történet, ennyire tömör, vaskos hatást tud elérni. Minden momentumának jelentősége van, minden jelenet tökéletesen koreografált, minden egyes kimondott szónak súlya van. A történet a bravúrok bravúrja, hogy a hibának hajszálnyi esélyt sem adva, üresjárat nélkül képes végig izgalomban és kíváncsiságban tartani a nézőt két órán keresztül, miközben lényegében pár mondatban össze lehetne foglalni a fordulópontjait. Már-már bántóan egyszerű a körítés. Korhű, életszerű, és mindez sokat segít a karakterekre való fókuszálásban. Minden annak lett alárendelve, hogy ez a két részletesen megálmodott, élő karakter csak egymással tudjon foglalkozni. Illetve, hogy mi nézők az esszenciális szerelembe esést átélhessük velük. Mi tagadás, szanaszéjjel törte a szívem, de nagyon hálás vagyok érte. Kötelező remekmű. 9/10
+ Adèle Haenel mimikája kontrollálhatatlanul ösztönösnek érződik. Szokatlan, de mesteri.
+ Csodálatos képek, tényleg mintha egy folyamatosan változó festményt néznénk.
+ A cseléd karaktere épp elég, szuperül lazítja és egyben földhözragadtabbá teszi a történetet.
Céline Sciamma (2019)
Elég furcsa, hogy az utóbbi időben a szerelmes filmek élvonalába csak homoszexuális kapcsolatokkal foglalkozó darabok férnek be (kivétel), de mit lehet tenni?! A hatalmas üdvrivalgásra én már csípőből úgy reagáltam, hogy "Na nehogy már megint! Majd én jól megmondom, hogy miért nem jó ez!".
Persze a gyakorlatba való átültetés már pár perc múltán megkerülhetetlen akadályba ütközött, ugyanis azonnal kiderül, hogy ez egy hibátlan mestermű. Annyira erősen fókuszált és olyan lényegre törően lecsupaszított, hogy attól menten padlót fogtam. Két izgalmas és érdekes karakter egymásra találása, egy emberektől és minden egyéb zavaró tényezőtől mentes, üres, festői környezetben. Nem tudom mikor láttam utoljára olyan filmet, amiben egy ilyen rémesen egyszerű történet, ennyire tömör, vaskos hatást tud elérni. Minden momentumának jelentősége van, minden jelenet tökéletesen koreografált, minden egyes kimondott szónak súlya van. A történet a bravúrok bravúrja, hogy a hibának hajszálnyi esélyt sem adva, üresjárat nélkül képes végig izgalomban és kíváncsiságban tartani a nézőt két órán keresztül, miközben lényegében pár mondatban össze lehetne foglalni a fordulópontjait. Már-már bántóan egyszerű a körítés. Korhű, életszerű, és mindez sokat segít a karakterekre való fókuszálásban. Minden annak lett alárendelve, hogy ez a két részletesen megálmodott, élő karakter csak egymással tudjon foglalkozni. Illetve, hogy mi nézők az esszenciális szerelembe esést átélhessük velük. Mi tagadás, szanaszéjjel törte a szívem, de nagyon hálás vagyok érte. Kötelező remekmű. 9/10
+ Adèle Haenel mimikája kontrollálhatatlanul ösztönösnek érződik. Szokatlan, de mesteri.
+ Csodálatos képek, tényleg mintha egy folyamatosan változó festményt néznénk.
+ A cseléd karaktere épp elég, szuperül lazítja és egyben földhözragadtabbá teszi a történetet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése