Megáll az idő

Gothár Péter (1982)

Ahogy indul az 56-os felvételek után, az kiábrándító. Mintha egy másik film lenne, az utóját látva. Egyébként nem marad konzekvens a mű egészét tekintve sem, néhol ügyes, néhol gagyi a fényképezés (bocs Lajos!) és a rendezésben is van néhány kurfli, de szerencsére a megvalósítás ilyen apró problémái nem tudják elfedni a remek történetet és annak komoly jelentését. A problémákon túllépve, elmélyülve, visszajön a fiatalság elfeledett érzése. Amikor az ember még az ismeretlenben tapogatózik, ahogy az idősebbekre felnéz, ahogy minden újdonságnak tűnik és az egész élet egy kurva nagy, céltalan kóválygás. A csajozás nevetségességével, a zenék gagyiságának bájával együtt egy fantasztikusan élő korképet ad.


Eredendően a fiatalokról szól, az ő tiszta lelkükről, a természetes szabadságszeretetükről, ahogy képtelenek beilleszkedni a nevetségesen nonszensz működésű rendszerbe. És a velük kapcsolatban álló felnőttekről, akik javarészt megélték a második világháborút, majd 56-ot is. Azok, akiknek közülük még maradt egy csöppnyi eszük, látják, hogy ők az egyetlen remény, hogy ők azok, akik még tudják, hogy élhetnének másképp. Ők az utolsók, akik még meg tudnák mutatni nekik, hogy merre induljanak, hogy higgyenek magukban, hogy amit ösztönösen éreznek helytelennek, az tényleg az. Tudják, hogy utánuk már sokkal nehezebb lesz ebből az isten átka szocializmusból kikeveredni, mert egyre többen felejtik el, hogy milyen az, amikor egy normális világ élnek. Aztán törvényszerűen az egyéni problémák, a megélhetés, az érzelmek felülírnak mindent.
Nekünk, 2015-ben élő, félig-meddig fiataloknak, de úgy egyáltalán mindenkinek, kötelezővé kéne tenni, hiszen - elcsépelt kifejezést használva - többet mond minden szónál; arról, hogy miért nyögjük még mindig annak a negyven évnek a mocskát. Pár szemet talán felnyithatna és ne adj' isten egy csekély százaléknak a fejében felötölhetne az a gondolat is, hogy a napi politikát illetve, vajon miért haladunk egyre gyorsuló ütemben visszafele az időben. Csak rajtunk múlik minden.   8/10

Megjegyzések