Southern Comfort

A lápvidék harcosai
Walter Hill (1981)

Röviden összefoglalva: egy csapat gyakorlatozó katonának sikerül magára haragítani pár "bennszülöttet" az arizonai mocsárvidéken, majd mindent megtesznek annak érdekében, hogy magukat nevetségessé téve, bármiféle értelmet nélkülözve elhalálozzanak. Nemhogy hivatásos katonának nem, nemhogy valamikor életükben kiképzést kapó férfiaknak, épelméjű embereknek sem néznek ki. Már a film legelején a támaszponton kb. akkor rend van, mint egy tesztoszterontól bűzlő fociöltözőben. Hihető? Komolyan mondom, ennyi hülyét egy helyen keresve se lehetne találni. Hogy ezek közül a két legtovább életben maradó ürgén kívül senki nem fért volna be a katonaságba, az hétszentség. Akarat-gyenge gyogyósok gyülekezete. Nem elég, hogy egyébként is fogyatékosok módjára zajonganak és csobognak a lehető leghangosabban a mocsárban, a film hangmérnöke volt olyan kedves és minden alapzajt, háttérhangot annyira fölerősített, hogy az embert konkrétan zavarja a rettentő sűrű hangorkán. Jó párszor előfordul, hogy a nagy kavarodásban elfelejtik, hogy mellettük éppen rájuk vadásznak és inkább jól összevesznek csapaton belül. Még szerencse, hogy az üldözőik többször is voltak kedvesek inkább hagyni őket kakasharcolni. Ry Cooder nyugodt, hangulatos pengetése az elején sejtetni engedett egy melankolikus, 80-as évekbeli, alternatív akciómozit, aztán nagyon nem az lett. A lábvidék balfaszai. Már elnézést.   4/10

Megjegyzések