Ta'm e guilass

A cseresznye íze
Abbas Kiarostami (1997)

Lehet a lassú, realista filmeket érdekesen is csinálni, csak nem úgy, ahogy Kiarostami tette ebben az esetben. A románok - igaz jelentősen később - bemutatták nekünk jó párszor. Meg persze nem csak ők, de most nem ez az érdekes. A történet egyáltalán nem rossz, hiszen nem gyakran láthatja az ember egy öngyilkosságra elszánt férfi utolsó napját. Vagyis inkább úgy mondom, hogy lehetett volna jó, ha legalább egy keveset megtudtunk volna az okokról. Az a kevés információ amit a párbeszédekből le lehet szűrni, mind arany értékkel bír. Nem kellett volna spórolni ezekkel. A leghatásosabb közülük a vége fele, a Großvaterrel folytatott, mert roppant őszinte és bölcs. A rengeteg, poros úton történő autós kanyargásnak viszont sajnos nincs túl sok értelme. Ilyen filmnél beszédes jelenetekre van szükség, ahol a szegényes cselekmény ellenére is többletjelentést kap minden apró mozdulat. Itt ilyenről szó sincs, csak kapunk a végére egy nem túl hatásosan tálalt átértelmezést. Egy hatalmas zárójelet, amivel azt a keveset, amit mondani sikerült, alapjában véve kérdőjelezi meg. Egy erős, tanulságos történet esetén működhetne és gondolkodóba ejthetne, így viszont csak egy olcsó trükk, szemfényvesztés, amivel megpróbálja elfedni a hiányosságokat. A kult-státusz nem megérdemelt, maximum az újító szándék érdemel elismerést.   5/10