2015. február 10.

Prince of Darkness

A sötétség fejedelme
John Carpenter (1987)

Megállíthatatlanul haladok Carpenter feltérképezésében. Tudja fene, hogy mi hajt ebben az őrültségben előre, de valahogy mindig kedvem támad egy újabbat megnézni tőle. Egyfajta bűnös élvezet ez, mikor végre újra gyerekké válhatok kicsit és elfeledkezhetek minden napi gondról, anélkül, hogy bárminemű lelki terhelést szenvedjek el. Persze ez ugyanúgy igaz lehet egy csomó más műfajú film fogyasztására is, de Carpenter műveiben szinte mindig megvan az ismeretlen felfedezésének nagyszerűsége. A világai, még ha annyi bosszantó hibával dúsítva is, de érdekesek és főleg fantáziadúsak. Egy igazi látnok, akinek a műveiben érdemes olykor-olykor elveszni. (Hogy aztán annyira kiakasszanak, mint ez a kettő itt meg itt ni.)
És ahogy előre vetítettem, gyakorlatilag a legelejétől, folyamatosan zúdulnak az emberre a blődségek (állnak az utcán a "zombik", senkit nem érdekel a városból), a kiábrándító megvalósítási problémák (gyors, szinte kifejtett erőfeszítés nélküli nyaktörés), a vágási hibák (nem láttad? de, a folyosón. hű, eltűnt. [mióta különös, ha valaki eltűnik egy folyosóról?]) és a forgatókönyv következetlenségei (messziről, a konkrét eseményt nem látva megszakértik, hogy telekinézis vót meg mi és hogyan). Szóval egyébként el lehet szórakozni rajta, mert az atmoszféra még ezek ellenére is csodálatra méltó, csak hát tanítani kellene, hogy miként lehet ennyire elrontani egy ilyen jó kis történetet. Teljes mértékben komolyan vehetetlen.   5/10


Kivételesen tetszik az egyszerű, mégis hatásos Carpenter zene.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése