2015. február 17.

Salvation

A Megváltás
Kristian Levring (2014)

A stílus lagymatag felhozatalát illetően, valószínűleg nem jelent semmit, hogy ez a film elkészült. Csupán egy egységnyi vér az ezer sebből ömölve vérző betegnek, mondva, hogy mi mindent megtettünk. Mondjuk soha rosszabbat ennél egy zsánerfilmnek. Mads (ó, a  jó öreg Mads), Mikael Persbrandt, Jeffrey Dean Morgan, Cantona és persze Eva Green is mind kellően karakteresek, hogy élvezet legyen nézni őket. A dráma és az akciók észrevehetően egy newcomer (illetve több - Anders Thomas Jensen, mint társíró) keze nyomát viselik a szcéna klisés unalma után. Lényegében jól működnek a jelenetek, köszönhető az érzelmes helyes ábrázolásának, még annak ellenére is, hogy távolabbról nézve elég szegényes a körítés. Az olaj, mint háttérelem, nincs kidolgozva, hogy nyomot hagyjon vagy egyáltalán értelmet nyerjen. Megpróbáltak kihozni belőle valamit, de ötlet híján félbehagyták, teremtve ezzel egy jókora űrt. Ki kellett volna simán hagyni. Mindent összevetve abszolút worth watch, de erősen kétlem, hogy másodszorra is nekilátnék.   6/10


Vizuálisan izgalmasnak mondanám, mert noha a nappali égetett vöröses kép kissé túlzás így az utófeldolgozás szintjén, de az éjszakai jelenetek veszett jól mutatnak, akárhogy is csinálták őket.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése