2015. február 6.

The Judge

A bíró
David Dobkin (2014)

Ahogy sejtettem is, tipikus hollywoodi szemléletű, könnycsatorna-tisztító, apa-fia dráma. Ezt szebben már sose fogják filmre vinni, mint Tim Burton anno a Big Fish-sel, de próbálkozni azért lehet. Ugyanazt érzem, mint általában a többi sematikus drámával kapcsolatban, hogy fordítva készült. Megvan a klasszikus recept, hogy mikor, hol, minek kell történnie, kicsit tologatják az arányokat, foltozgatják a szájuk íze szerint, feltöltik plusz tartalmakkal, hogy kitöltse a megcélzott időt és kész. Ilyetén módon nem embereket, hanem eszméket és adott érzéseket látunk, mert nincsenek kidolgozott, élő karakterek. Jó példa erre Robert Downey Jr. játéka. Ő egyébiránt tényleg remek színész, de itt legtöbbször csak egy távolba révedést kapunk tőle, aminek semmi jelentéstartalma nincs. Illetve persze a poénjait ugyanúgy tolja, mint minden filmben, ezzel nincs különösebben baj, de azért már elég sokszor ismételte önmagát ahhoz, hogy ne legyen érdekes.


Amíg dől a lé, addig odafent sajnos sose fogják figyelembe venni, hogy nem lehet dekára kimérni az érzelmeket. (Bár, ahogy nézem, nem ebből fognak meggazdagodni.) A legutolsó pillanatra hagyott leleplezések, csúcspontok már csak a kiszámíthatóság miatt sem fognak beválni. A szó tengerentúli értelmében well acted, minden korszerű igénynek megfelelő dráma (kék-sárga kép, lila haj, micsoda öröm!), ami senkinek nem fog ártani, de én mondjuk meglettem volna nélküle is. Így jobban belegondolva a franc se tudja, hogy miért, de első gondolatra megkapta az erősebb osztályzatot, pedig ízekre lehet szedni se perc alatt.   6/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése