Columbus
Kogonada (2017)
Kogonada. Milyen kiválóan hangzó művésznév. Illik egy ilyen érett bemutatkozáshoz. Lassú folyású, coming of age dráma. Mondanám azt is, hogy romantikus, de ez a jelző talán csak akkor illene rá, ha beteljesülne vagy tényleg szerelemről beszélhetnénk. Ám igazából egyáltalán nem a hagyományos értelemben használt szerelemről, hanem inkább egy bensőséges kapcsolatról beszélhetünk.
Két, az életének nehéz szakaszában járó ember találkozik, és tovább lendítik egymást a nehezén. Mindez egy végtelenül ráérős, meditatív jellegű előadásban. Lassan építi a karaktereket, nem is ismerünk meg sokat belőlük, a hangsúly inkább a hitelességükön van. Bőven kapunk időt gondolkodni a látottakon, mert Kogonada hosszasan hagyja a szemünket legeltetni. Nyugalmat, ráérősséget sugároz ezzel, de nem lennénk meglepve, ha sokan egyenesen kimértnek mondanák, a szó rossz értelmében. Azzal, hogy ilyen keveset mond, de azt nagyon határozottan teszi, megkérdőjelezhetetlenné teszi a cselekmény alakulását. Érdekes, hogy dramaturgiáról szinte nem is igen lehet szót ejteni. Rávezeti a nézőt a tanulságra és mély együttérzést kelt a szereplők iránt, de csúcspontokról, változó ívről szó sincs. Talán egy lineárissal le lehetne írni, és ezzel azt hiszem el is találtam a gyenge pontját, hogy miért is fekszi meg a gyomrát sokaknak. Azt hiszem az lesz a legjobb ebben a filmben, hogy mikor újra fogom nézni (úgy gondolom, hogy többször is lesz ilyen), mindig mást fog jelenteni nekem. Óvatos osztályzat egy igazi különlegességnek, de hogy repül e a kedvencek közé, az egyáltalán nem kérdés. 7/10
+ Parker Posey elemi erővel hozza a mentor/nevelő/anya szerepbe kerülő érett, komoly egzisztenciával rendelkező, középkorú nőt, akibe pár pillanat alatt bele lehet habarodni.
Kogonada. Milyen kiválóan hangzó művésznév. Illik egy ilyen érett bemutatkozáshoz. Lassú folyású, coming of age dráma. Mondanám azt is, hogy romantikus, de ez a jelző talán csak akkor illene rá, ha beteljesülne vagy tényleg szerelemről beszélhetnénk. Ám igazából egyáltalán nem a hagyományos értelemben használt szerelemről, hanem inkább egy bensőséges kapcsolatról beszélhetünk.
Két, az életének nehéz szakaszában járó ember találkozik, és tovább lendítik egymást a nehezén. Mindez egy végtelenül ráérős, meditatív jellegű előadásban. Lassan építi a karaktereket, nem is ismerünk meg sokat belőlük, a hangsúly inkább a hitelességükön van. Bőven kapunk időt gondolkodni a látottakon, mert Kogonada hosszasan hagyja a szemünket legeltetni. Nyugalmat, ráérősséget sugároz ezzel, de nem lennénk meglepve, ha sokan egyenesen kimértnek mondanák, a szó rossz értelmében. Azzal, hogy ilyen keveset mond, de azt nagyon határozottan teszi, megkérdőjelezhetetlenné teszi a cselekmény alakulását. Érdekes, hogy dramaturgiáról szinte nem is igen lehet szót ejteni. Rávezeti a nézőt a tanulságra és mély együttérzést kelt a szereplők iránt, de csúcspontokról, változó ívről szó sincs. Talán egy lineárissal le lehetne írni, és ezzel azt hiszem el is találtam a gyenge pontját, hogy miért is fekszi meg a gyomrát sokaknak. Azt hiszem az lesz a legjobb ebben a filmben, hogy mikor újra fogom nézni (úgy gondolom, hogy többször is lesz ilyen), mindig mást fog jelenteni nekem. Óvatos osztályzat egy igazi különlegességnek, de hogy repül e a kedvencek közé, az egyáltalán nem kérdés. 7/10
+ Parker Posey elemi erővel hozza a mentor/nevelő/anya szerepbe kerülő érett, komoly egzisztenciával rendelkező, középkorú nőt, akibe pár pillanat alatt bele lehet habarodni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése