2017. január 4.

American Honey

Andrea Arnold (2016)

Az a típusú film, ami úgy működik, hogy bekapcsolódunk egy ember életébe, vele tartunk egy darabon, aztán kikapcsolnak minket. Ebben az esetben ez a kaland negyed óra híján három órán át tart és én nagyon sajnálom, hogy csak eddig. Andrea Arnold azon kevés, kortárs rendező-író közé tartozik, akire kötelező jelleggel oda kell figyelni. Amellett, hogy stílusa folyamatosan változik, mindig kellően kiforrott. A lehető legjobban úgy lehetne jellemezni, hogy ő egy gondolkodó filmes. Legalábbis, én ki merem jelenteni, hogy a filmkészítők java őmellette egyszerű szakmunkásnak tűnik. Van célja és mondanivalója, ehhez a lehető legkevesebb filmes eszközt próbálja felhasználni, magyarán törekszik a realizmusra (hiszen így lehet a legtöbbet elmondani a körülöttünk levő világról) és végül az se egy utolsó szempont, hogy a film élvezeti értékét is szem előtt tartja.


Az American Honey tulajdonképpen egy hangulatfilm. Sodor magával és közben megismerünk egy kort, egy közeget, egy valag érdekes embert, akik cselekedeteikkel és személyeikkel ragyogóan megvilágítják a 2016-os év fiataljainak furcsa, nehéz életét. Az ő szemszögükből nézve még egy magamfajta harmincasnak is idegenül hat a világ, pedig azért '83-as születésemmel én már az internet korában nőttem fel. A következetesen végigvitt vizuális koncepció részeként, gyönyörű, természetes képekkel, kendőzetlenül láthatjuk ezeket a gátlástalanná cseperedett szerencsétleneket.

Az otthonuk, a családjuk kihajította őket, jövőjük, kilátásuk nincs, de ők az ösztöneiknél fogva keresnek valamit vagy valakit, aki vagy ami befogadja őket. Lehetőleg olyanoknak amilyenek. Aki felkarolja őket, egy csapatot alkot belőlük, lehetőséget ad a megélhetésre, de lényegében csak kihasználja őket. Közben persze próbálják megélni azt, amit a világ adni tud nekik. Drog, alkohol, buli, szex, szerelem. A többi mind mellékes. Hátrahagyott családok, felelősségek. Ha már nincs értelme tovább gyötrődni, tovább kell lépni. Valahogy úgyis lesz. Nagyjából erről szól. Eleje és vége direkt nincs a filmnek, a mondandója így éri a legtöbbet. Nem könnyű néznivaló, de rengeteget ad. Hibái talán nincsenek is. Mindenképpen újra kell nézni, mert zseniális!   8/10


+ 4:3 képarány (oké, 1,37:1) rulz. Megvetem (verem), aki fel meri hozni negatívumnak. (Nemrég még én is ágáltam ellene.)
+ Sasha Lane elementáris erővel és végtelen természetességgel nyújtja 2016 egyik legjobb alakítását.
+ Az utóbbi idők legszenvedélyesebb szexjelenetei ebben a filmben láthatóak.
+ Akárki akármit mond, Shia LaBeouf egy őstehetség.
+ A pázsitöntözős csókjelenet egy kis csoda. Kiragadva a műből, reprezentálhatja a film realista megközelítését vagy akár összevetésre is kiváló. Egy hollywoodi produkció hogy oldotta volna meg? Pátosszal és giccsel? You bet!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése