Dead Ringers
Két test egy lélek
David Cronenberg (1988)
A film elején nem minden esetben lehet elsőre megkülönböztetni a két testvért. Ez főleg annak köszönhető, hogy bár rossznak éppen nem rossz, de azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy Jeremy Irons játéka ihletett volna. Ehhez hozzáadódik az is, hogy a kamerakezelés, érthető okokból kifolyólag, kicsit korlátolt. Érezni lehet, hogy jobb híján használnak egy adott beállítást, pedig olykor-olykor egy jó ötlet is becsúszik. Például a köröző kamera, ahogy figyeli az egymást lekövető mozdulataikat; tényleg emlékezetes. Ezek persze csupán technikai, megvalósításbeli problémák, de ha jobban átvilágítjuk, nagyobb gondok is akadnak.
A függőség bemutatása elnagyolt. Nem sokat érzékelünk azon kívül, hogy anyagokat dobál vagy szurkál magába, hogy nagy kupi van körülötte és hogy remeg, ezért elcseszerint dolgokat. Az idő múlása is elég hanyag módon ábrázolt. A lecsúszás hirtelen jön és nem igazán hangsúlyosak a miértjei. A forgatókönyv szépen bevezeti a fantasztikus Geneviève Bujold által játszott femme fatalt, aki felkavarja a furcsa, ám működő állapotban megszilárdult ikerkapcsolatot, aztán később ejti őt és mikor visszatér, nem jut neki érdemi szerep. Ez azért fontos, mert ő az egész zuhanás elindítója és Cronenberg azt akarja beadni nekünk, hogy eltűnik 10 hétre és nem keresi a szerelmét egyetlen egyszer sem. A másik oldalról is csak egy ártatlan megkeresés sikerül, de az se jut el beszélgetésig. Közben a vele tökéletes szimbiózisban élő ikertestvére, annak ellenére, hogy látja romokban heverni, hosszú időre ignorálja; ez sincs megmagyarázva. Aztán végre visszatér a nő, a probléma fő forrása, és gyakorlatilag nincs hatással rá, sőt rosszabbodik az állapota. Az ikertestvére ezt azzal reagálja le a, hogy lezüllik hozzá. Miért?
Az elmondottak mellett a végére a külvilág is megszűnik létezni, ez valamelyest rendben van, mert jelzi a helyzet súlyosságát, de a korábban fontos elemek teljes nélkülözés elég zavaró. Elliot barátnője, a betegek, az orvosok, a titkárnő, mindenki teljesen eltűnik.
Úgy vagyok vele, hogy minél többet agyalok rajta, annál inkább zavar, hogy mennyire gyenge lábakon állnak a történet alakulásának sarkpontjai. IMHO, pszichológiailag a nevetségesség szintjét súrolja. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem. Eléggé elnyomott, tehát erős hatással volt rám. Főleg ahhoz képest, hogy mennyire inkonzisztens. 5/10
David Cronenberg (1988)
A film elején nem minden esetben lehet elsőre megkülönböztetni a két testvért. Ez főleg annak köszönhető, hogy bár rossznak éppen nem rossz, de azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy Jeremy Irons játéka ihletett volna. Ehhez hozzáadódik az is, hogy a kamerakezelés, érthető okokból kifolyólag, kicsit korlátolt. Érezni lehet, hogy jobb híján használnak egy adott beállítást, pedig olykor-olykor egy jó ötlet is becsúszik. Például a köröző kamera, ahogy figyeli az egymást lekövető mozdulataikat; tényleg emlékezetes. Ezek persze csupán technikai, megvalósításbeli problémák, de ha jobban átvilágítjuk, nagyobb gondok is akadnak.
A függőség bemutatása elnagyolt. Nem sokat érzékelünk azon kívül, hogy anyagokat dobál vagy szurkál magába, hogy nagy kupi van körülötte és hogy remeg, ezért elcseszerint dolgokat. Az idő múlása is elég hanyag módon ábrázolt. A lecsúszás hirtelen jön és nem igazán hangsúlyosak a miértjei. A forgatókönyv szépen bevezeti a fantasztikus Geneviève Bujold által játszott femme fatalt, aki felkavarja a furcsa, ám működő állapotban megszilárdult ikerkapcsolatot, aztán később ejti őt és mikor visszatér, nem jut neki érdemi szerep. Ez azért fontos, mert ő az egész zuhanás elindítója és Cronenberg azt akarja beadni nekünk, hogy eltűnik 10 hétre és nem keresi a szerelmét egyetlen egyszer sem. A másik oldalról is csak egy ártatlan megkeresés sikerül, de az se jut el beszélgetésig. Közben a vele tökéletes szimbiózisban élő ikertestvére, annak ellenére, hogy látja romokban heverni, hosszú időre ignorálja; ez sincs megmagyarázva. Aztán végre visszatér a nő, a probléma fő forrása, és gyakorlatilag nincs hatással rá, sőt rosszabbodik az állapota. Az ikertestvére ezt azzal reagálja le a, hogy lezüllik hozzá. Miért?
Az elmondottak mellett a végére a külvilág is megszűnik létezni, ez valamelyest rendben van, mert jelzi a helyzet súlyosságát, de a korábban fontos elemek teljes nélkülözés elég zavaró. Elliot barátnője, a betegek, az orvosok, a titkárnő, mindenki teljesen eltűnik.
Úgy vagyok vele, hogy minél többet agyalok rajta, annál inkább zavar, hogy mennyire gyenge lábakon állnak a történet alakulásának sarkpontjai. IMHO, pszichológiailag a nevetségesség szintjét súrolja. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem. Eléggé elnyomott, tehát erős hatással volt rám. Főleg ahhoz képest, hogy mennyire inkonzisztens. 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése