2017. január 20.

Toni Erdmann

Maren Ade (2016)

Vannak olyan emberek, akik ezt a filmet Cannes-ban nézték meg a filmfesztiválon, a világon elsőként, a legnevesebb újságírók tömkelege között. Meg vannak emberek, akik moziban nézték meg, ideális körülmények között. Meg vagyok én, aki egy olyan nap délutánján néztem meg otthon, hulla fáradtan, amikor az egész délelőtt azzal telt, hogy megpróbáltam jól megsaccolni a WC-ig tartó út megtételéhez szükséges időt, mert kb húsz év után a vírusok úgy gondolták, ideje átismételni a kötelező anyagot, hányás címszó alatt. Megkockáztatom, hogy ez valamelyest rányomta a bélyegét a film befogadására és megítélésére.


Viszont így is nagyon tetszett! Az üdvrivalgással mondjuk nem értek egyet, mert szerintem jóval hosszabb, mint kellene. Nem unatkoztam rajta, csak nem látom megalapozottnak a hosszú snitteket és a kitartott képeket. Bár kellően érzékletes a mondanivaló és a végére a helyére kerülnek az indítékok/szándékok is, számomra kicsit túlságosan improvizált jellegűnek tűnik a történet. Az éltető kritikák alapján Peter Simonischek karakterét egy összetett, a lányát célzottan a jó irányba terelni kívánó és ezért előre kitervelten cselekvő egyénnek képzeltem el. Ehhez képest egy magát nagyon nehezen kifejező, csetlő-botló, "nyugdíjas" figura, akinek irtó béna humora van, viszont helyén van a szíve. A film nagyon lassan, de végül kierőlködi magából, hogy a Sandra Hüller által játszott Ines megértsen valamit abból, amit az apja mondani szeretne.


Ha úgy tetszik, minden elmondott negatívum a film realitásközeliségét és életszagúságát erősíti. Mindig épp ezért szoktam károgni. Most akkor hülye vagyok? Nem csavargatom feleslegesen, azt hiszem számomra tényleg csupán a film ritmusa volt a probléma. A kivitelezés és a színészi játék ritka mód kifogástalan, engem 3x is megsiratott, úgyhogy nézzétek meg normális körülmények között! Hányás után kevésbé hatásos, de láthatjátok, nekem még így is tetszett!   7/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése