The Day After
Másnap
Nicholas Meyer (1983)
Apokaliptikus TV film, másodvonalas színészekkel, 1983-ból. Mire számítasz? Gagyi látványra és olcsó kinézetre? Gyötrelmes színészi játékra? Unalmas, hatásvadász, ismerős és ötlettelen történetre? Giccsre, pátoszra és béna dramaturgiára?
Igen, jól gondolod. Azért tettem fel ezeket a kérdéseket, mert ezek egyike sem jellemző a filmre. OK, nyilván a színészi játék nem díjazandó szint és kevés pénzből, az akkori technikának megfelelően, nem kell tartani állejtő vizuális orgazmustól sem. De egyébként nem gáz egyik sem. A nagy dobása a filmnek, hogy viszonylag hosszú, közepesen érdekes expozíció után, tényszerűen ábrázolva, az apokalipszis utáni élet bemutatására futtatja ki a történetet. A rögvalóságot mutatja be, hogy hogyan is kell elképzelni a lehetőségeinket, közvetlenül egy atomcsapás után. Főleg a gyakorlati oldalt világítja meg. Hullanak a szereplők és sorra veszi a különböző forgatókönyveket, hogy milyen következményekkel kell számolni. Végül is azt próbálja elfogadtatni veled, hogy ha ez megtörténik, akkor cselekedned kell, méghozzá a lehető leggyorsabban, a legszervezettebben, alázattal... De basszus, a hangsúlyt arra helyezi, hogy mindezt nem magadért, hanem a fennmaradók életéért teszed. Merthogy neked tuti reszeltek. Keményen bevállalt mondandó ez. Nem szokványos. Főleg nem TV filmtől.
Az ábrázolt stílus korlátozza az átélhetőséget, mert egyfajta szürke mezőbe lehet sorolni. Se nem hollywoodi, se nem realista, csak olyan semmilyen. Hidegen hagy. A történet meg, hát az meg leginkább nincsen. Követünk embereket, megtörténnek események az ismeretterjesztés okán, de a karakterek a gyengeségük miatt közömbösek, úgyhogy sok érzelmet nem képes kiváltani az emberből. És mégis, amilyen hosszasan építgeti a nyomorúságot, felgyülemlik a nézőben és a végére egy hatalmas szürke szmogfelhőben érzi magát. Bravúr, hogy ilyen eszközökkel, mennyire mélyre tud letolni szenvedni. 7/10
Nicholas Meyer (1983)
Apokaliptikus TV film, másodvonalas színészekkel, 1983-ból. Mire számítasz? Gagyi látványra és olcsó kinézetre? Gyötrelmes színészi játékra? Unalmas, hatásvadász, ismerős és ötlettelen történetre? Giccsre, pátoszra és béna dramaturgiára?
Igen, jól gondolod. Azért tettem fel ezeket a kérdéseket, mert ezek egyike sem jellemző a filmre. OK, nyilván a színészi játék nem díjazandó szint és kevés pénzből, az akkori technikának megfelelően, nem kell tartani állejtő vizuális orgazmustól sem. De egyébként nem gáz egyik sem. A nagy dobása a filmnek, hogy viszonylag hosszú, közepesen érdekes expozíció után, tényszerűen ábrázolva, az apokalipszis utáni élet bemutatására futtatja ki a történetet. A rögvalóságot mutatja be, hogy hogyan is kell elképzelni a lehetőségeinket, közvetlenül egy atomcsapás után. Főleg a gyakorlati oldalt világítja meg. Hullanak a szereplők és sorra veszi a különböző forgatókönyveket, hogy milyen következményekkel kell számolni. Végül is azt próbálja elfogadtatni veled, hogy ha ez megtörténik, akkor cselekedned kell, méghozzá a lehető leggyorsabban, a legszervezettebben, alázattal... De basszus, a hangsúlyt arra helyezi, hogy mindezt nem magadért, hanem a fennmaradók életéért teszed. Merthogy neked tuti reszeltek. Keményen bevállalt mondandó ez. Nem szokványos. Főleg nem TV filmtől.
Az ábrázolt stílus korlátozza az átélhetőséget, mert egyfajta szürke mezőbe lehet sorolni. Se nem hollywoodi, se nem realista, csak olyan semmilyen. Hidegen hagy. A történet meg, hát az meg leginkább nincsen. Követünk embereket, megtörténnek események az ismeretterjesztés okán, de a karakterek a gyengeségük miatt közömbösek, úgyhogy sok érzelmet nem képes kiváltani az emberből. És mégis, amilyen hosszasan építgeti a nyomorúságot, felgyülemlik a nézőben és a végére egy hatalmas szürke szmogfelhőben érzi magát. Bravúr, hogy ilyen eszközökkel, mennyire mélyre tud letolni szenvedni. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése