Honeymoon

Leigh Janiak (2014)

Ha nem lett volna az elején a pár ilyen szenvedélyesen enyelgő, sokkal könnyebben be tudtam volna illeszkedni a film nyomasztó, zárt hangulatvilágába. Azt azért nem mondanám, hogy irracionális az ilyen kapcsolat, mert van rá példa. Csak nekem visszatetsző az ilyen gyerekes, játékos szerelem és ezért nem sikerült a szereplőket a szívembe zárni. Ezen túllépve, elérve az induló konfliktusig, a főszereplők szépen vedlenek át a kiutat nem találó, kétségbeesett önmagukká. Ha a filmbeli szituációk realitását nézem, természetesen nagyon egyszerű kiutakat lehetett volna találni. Ha viszont a klausztrofób nyomasztást és az említett gyerekességet is beleveszem, nem áll olyan messze a hihetőségtől. A legfontosabb az, hogy horror kifejezetten hatásosan működik és az idő előrehaladtával egyre inkább magával ránt, hogy a végén jól meg tudjon taposni. Az elejéért kár, de arról szó sincs hogy megbántam volna. Az átlagnál jelentősen jobb, "szép" emlékként marad meg.   6/10


+ Rose Leslie jobban tenné, ha hagyná a fenébe a hülye sorozatokat és végleg átnyergelne a mozifilmekre, mert színt tudna vinni a harminc-közeli nők felhozatalának palettájára.

Megjegyzések