2015. január 7.

Whiplash

Damian Chazelle (2014)

Ezt mindenkinek látnia kell. Ezt érezni kell, mert ilyen filmélmény ritkán adatik meg. Ez egy eszméletlenül felpörgető felszabadulás. Mikor egy különleges tehetséggel megáldott zenész megszabadul minden kötelékétől, belép az Életbe és egy olyan szakmai szintre jut, ahova csak nagyon kevesen életük során. Miles Teller zseniális alakításából rengeteg erőt meríthet az ember. Megszámolni se tudnám, hányszor láttam rajta a kétségek közt gyötrődést, a siker utáni felszabadulást, majd mikor utána rögtön visszarepül a valóságba, látva, hogy mekkora út vár még rá. Aztán újra és újra. Ott van benne a fiatal lelkesedés, a dac, az előtörő önbizalom, a folyamatos kételyek közti vergődés, az alázat, a lázadás, a maximalizmus, az intenzív érzelmek és azok elfojtása, a kiútkeresés és minden, amit már mindannyian éreztünk életünkben, miközben felnőttünk. Csak itt másfél órában összesűrítve látjuk, egy eszenciaként.


J. K. Simmons élete szerepében, tökéletesen lavírozik a karikatúraszerűen, fröcsögve ordító őrült - ami inkább vicces semmint hogy komolyan lehessen venni - és a gátlástalanul maximalista - de azért őrült -, látnoki képességű mentor között, akinek csupán a látványától összecsinálja magát minden tanítvány. A dramaturgia mindent alárendel a végső katarzis elérésének. Szerencsére nem vall szégyent. Lehengerlő a ritmus, együtt sírok és nevetek a főhőssel, majd mikor már végső kétségbeesésében cselekszik, ugyanúgy ki is nevetem. Soha életemben nem szerettem a dzsesszt, de ez a történet átélése szempontjából semmit sem jelent. Annyi energia szabadul fel a fantasztikus lezárással, hogy képtelenség nem vigyorogni utána hosszú percekig. Minden apró hibája ellenére, semmi kétség afelől, hogy instant klasszikus.   9/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése