Tom à la ferme

Tom a farmon
Xavier Dolan (2013)

Nehéz megfogni, hogy mi az, amit Dolan annyira jól tud, de határozottan kijelenthető, hogy nagyon jól tudja. A történet extrém és nehezen értelmezhető. (Ahogy az élet is. Mondhatná Coelho Zoltán. De nem mondja.) Valahol legbelül, mélyen érzem, hogy amit láttam, az igaz. Úgy ültem le, hogy nem tudom miről fog szólni és kis túlzással most is ugyanezt érzem, miután megnéztem. Egy felfedezőnek éreztem magam, mert teljes sötétségben tapogatóztam és Dolan még véletlen se adott volna semmilyen kapaszkodót. Kiszámíthatatlan. Bármelyik pillanatban átcsaphatna vérengzésbe, komédiába vagy romantikus drámába. De nem, inkább csak tovább mesél a maga realista módján. A kirekesztettek életéről, arról, hogy elveszett lelkek számára milyen nehéz megtalálni a helyes irányt, hogy milyen könnyen manipulálható valaki, amikor elesett. És persze a másságról, ahogy minden filmjében.


A megvalósítás majdhogynem naturalista, apróbb csavarokkal, amik remekül tükrözik Dolan csakazértis újszerű hozzáállását a filmkészítéshez. Az extrém helyzetben összeszűkülő kép fantasztikus ötlet és valóban növeli, jobban átadja az izgatottság kapcsán kialakuló csőlátás érzetét. Szimpatikus az is, hogy nem fél a sötét képektől. A mai filmekben lassan minden megtesznek azért, hogy egy éjszakai jelenet is maximálisan látható legyen. Megvan a szépsége ezeknek a fakó képeknek is, de egy ilyen laza, realista történetfolyamhoz tényleg jobban illik a természetességre való törekvés. Meg kell még jegyezni Gabriel Yared remek zenéjét, amiben lényegében nincs semmi különös, hacsak annyi nem, hogy az átlagnál könnyebben észrevehető, jól sikerült darab. A használata viszont roppant érdekes, mivel többször direkt csúsztatva, "rossz helyen" kerül bejátszásra és ez alapvetően meghatározza a film befogadását. Felkelti a figyelmet, megtéveszti a nézőt, másfele tereli, átveri, ha úgy tetszik.
És ez nagyon szimpatikus Dolantől, mert érezni, hogy játszik velünk, hogy maximálisan uralja ezt a thrillerbe hajló, útkereső drámát. Erősíti ezt az érzetet az is, hogy úgy mesél a furcsa karaktereiről, hogy végig megmarad ez ember realitásérzete. Szedett-vedett az egész cselekmény, esetlegesek a történések és mégis minden emberi érzelem átélhető, átérezhető. Nem is tudom elképzelni, hogy bármi másképp történhetett volna. Majdnem műfaji film, egyedi újításokkal, jó alakításokkal, zseniális rendezéssel. Bizony, Xavier Dolan tovább fejlődik.   8/10

Megjegyzések