2015. január 14.

Re-Animator

Reanimátor
Stuart Gordon (1985)

Kicsit undorító, kicsit perverz, de ezeken túl inkább egy középutas ál-sci-fi-horror-komédia. Szóval olyan stílusok keveréke, amiből elméletileg egy izgalmas elegynek kellene kikeverednie. Nagyjából úgy vagyok vele, mint a giallokkal. A 80-as évek filmjei jóval kezdetlegesebbek, kevésbé kiforrottak, mint a mai filmek. Általában ebben rejlik a bájuk, hiszen azzal, hogy mára ennyire specializálódtak és lehatárolódtak az ijesztgetős, a slasher és a többi stílusok, nagyon kevés az innováció bennük. Most mégis itt állok eme film előtt és nagyon nehéz helyzetben vagyok vele. Tele van ötletekkel, saját stílusa van és mégsem tudom élvezni. Se komolyan venni nem tudom (nyilván nem is lehet), se nem annyira komolytalan, hogy tényleg vicces legyen. Kénytelen vagyok elismerni, de nem tudok elmenni amellett a gondolat mellett, hogy ez is csak egy állomás volt a filmtörténetben. Ezen is túl kellett lépni, mert az átélhetősége gyenge, a színészi játék banális és gyanítom az sem véletlen, hogy ezek a gonosz tudósos, kísérletezős maszlagok gyakorlatilag eltűntek mára.   5/10


Nagy pozitívum az intenzív, játékos zene és Barbara Crampton. Te jó ég!

2 megjegyzés :

  1. Mondjuk az ilyen filmek szeretetéhez a stílus szerelmesének kell lennie, mint amilyen én vagyok. :) Én imádok minden ilyen jellegű, gagyi régi horrort. Sokkal szórakoztatóbbak, mint a mai, túl dizájnolt horrorok. Az ennél még gagyibb olasz horrorokat is imádom, amikben még a színészi játék is röhejes, a trükkökről nem is beszélve. :D (pl. Fulci: A pokol hét kapuja, Zombik városa).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát valahogy úgy. Abszolút megértem azokat, akik örömüket lelik bennük, de én csak olyan két lépés távolságból mosolygok inkább. :)

      Törlés