The Sacrament

Ti West (2013)

Még mindig várok jóslatom beteljesülésére, melyben Ti West valamikori zseniális művét jövendöltem meg. Azt nem mondom, hogy vészesen fogy az ideje, de az én türelmem annál inkább. A The House of the Devil volt idáig a legnagyobb dobása, ami egy stílusosan elnyújtott bevezető után kicsit besokall a klisés lezárással, de a film nagy része remekül működik. Érdemleges lehet tőle még a The Innkeepers, amire pont fordítva érvényes ugyanez. Túl ismerős, túl unalmas szinte végig, de a végén még a halottakat is feléleszti egy kiadós lúdbőröztetésre.


Eddig úgy nézett ki, hogy Ti-t csak a horror műfaja érdekli. De most, ha nem is sokkal, azért arrébb andalgott a found footage méltán egyre kevésbé népszerű világába. Szigorúan vizslatva, elég szabadon értelmezi ennek a műfajnak a kereteit, mert az idő előrehaladtával egyre kevésbé használja következetesen. Ez egyébként teljesen megbocsátható lenne neki, de sajnos magával a történettel (amit ezúttal is ő írt) vannak erős problémáim.
– A VICE-os körítés gyakorlatilag teljesen felesleges és a történetben semmi szerepe nincs, csak időtöltés az elejére.
– A fádör figura "kisgárzása" nem jelenik meg a vásznon, csak beszélnek róla.
A legfőbb probléma viszont mélyebben keresendő. A film alapján nem tűnik hihetőnek, hogy az emberek tényleg képesek ilyen tömeges öngyilkosságra, ami rettentő nagy érvágás, mivel a valóságban ennél sokkal durvábban történt. Magyarán a film nem érte el a célját, fikciónak tűnik és ez a szűklátókörűségnek tudható be. Nincsenek mély emberi érzelmek és kapcsolatok ábrázolva, melyek megalapoznának a katartikus drámának. Sajnos a közepes horrorfilmes eszköztár kevés ehhez.
Remélem Ti inkább visszatér a fő műfajához és végre csinál egy klasszikus, lassú folyású horrort, amiből nem lóg ki semmi oda nem illő. Pár véres láb vagy kar azért megengedett.   5/10

Megjegyzések