2015. január 9.

The Trip to Italy

Michael Winterbottom (2014)

Van egy momentum a kilencedik percben, amikor Brydon mondja Coogannek, hogy "Do Your Michael Cane!". És akkor Coogan végre elmosolyodik, véget ér az addigi visszafogott, durcás viselkedése és indul a film javába belecsapó, a "You were only supposed to blow the bloody doors off!"-ból kiinduló őrület, ami az egyik legfrankóbb, legfelhőtlenebb nevetés volt az utóbbi pár évben, amit filmen éltem át. Nagyjából semmit nem láttam már a TV-ből a végére, úgy ömlöttek a könnyeim. (Lassan készülök megnézni az eredeti Olasz melót.)


Lehet, hogy kicsit kevésbé helyes és direkt a mondanivaló, de azt hiszem, hogy így van rendjén. Változtak a szereplők, más a szituáció. Inkább a beletörődés, a melankólia kap teret, ahogy az a való életben is történne. Jobban áll a filmnek, hogy kevésbé erőltetik a költők világát és tulajdonképpen az is, hogy egy folytatás, hogy van mihez viszonyítani. Két érdekes ember félig-meddig valós életét, nézeteit, véleményeit és sziporkázását valószínűleg ennél sokkal bővebben is elnézném és megjegyzem, más szereplőkkel is érdemes lenne kipróbálni. Bár a fésületlenség erre a filmre már jóval kevésbé helytálló, mint az előzőre (pl. naturalista, jó minőségű fényképezés), a párbeszédek szintjén ugyanolyan jól működik. És Winterbottom természetesen még mindig ugyanolyan jól tudja, hogy mitől működik egy film. Szóval röviden, csak remélni tudom, hogy "You derive just as much pleasure from seeing this movie as I do."   7/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése