2015. január 5.

These Final Hours

Zak Hilditch (2013)

Mondtam én hogy független filmgyártás, mondtam én, hogy új ausztrál filmek, mondtam én, hogy saját, személyes hangvételű történetek, mondtam én, hogy nem kell nagy költségvetés. És nem hiába! Nehéz rábukkanni a gyöngyszemekre, de mindig rá kell jönnöm, érdemes sokfelé olvasgatni. Csak tudnám mit fogok tenni, ha már nem lesz annyi időm ezzel foglalkozni...
Maga az ötlet, hogy az egyébként méltán divatos poszt-apokalipszis történeteket új irányba kell elvinni, nem egy nagy micsoda, mert a klasszikus vonalat már minden irányból megközelítették. Mondhatni elhasználták, túlhasználták. De hogy jókorát csavarva, gyakorlatilag megteremtsék a pre-apokalipszis műfaját, az már bizony megér több gondolatot is. Mert ez nem a szokványos vajon sikerül e megmenti minket történet. 100%-ig biztos, hogy a katasztrófa bekövetkezik.


Zak Hilditch legnagyobb bravúrja mégsem ez, hanem az, hogy érett fejjel, átgondoltan közelítette meg a témát. Igen, egy rossz fiú jó útra térését élhetjük át, volt már ilyen rengeteg. De kevés az olyan hatásosan sikerült, mint ez. A legmeggyőzőbb érv, hogy az emberi kapcsolatok szintjén jól működik minden. Jók a színészek és hihetőek a szerepeikben. Az életével fogalma sincs mit kezdő főhős rengeteg változáson megy keresztül a pár óra alatt. Morális kérdések sokaságával kell szembenéznie, mert mindenki másféleképpen próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant. Esetlen felnőtteskedés egy megmentett ismeretlen kislánnyal, helyrehozhatatlan anyja-fia kapcsolat utolsó beszélgetése amolyan minden mindegy alapon, tarkón csapás erejével felérő ledöbbenés a hedonista életmód silányságát illetően és így tovább. Közben folyamatosan érezni az idő sürgetését, a történet egyre kaotikusabban halad előre, az emberek kilátástalansága és tehetetlensége egyszerre rémisztő és ledöbbentő. Átérezhető, minden tanulság célba talál, de nem rág a szánkba semmit. Nyilván nem a magas művészet szintjén vagy filozofikusan; mégis, ritka az ilyen pontosan eltalált, intenzív élményre és átgondoltságra egyaránt figyelmet fordító egyensúly a mainstream filmezésben. Magasan emelem fejfedőmet és ismét megállapítom, hogy váratlanul érik az embert a nagy élmények.   8/10



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése