Kinatay
Brillante Mendoza (2009)
Telnek a napok az apró, 12 milliós városban, Manilában. Ébrednek a nyomornegyednél épp csak egy fokkal jobb körülmények között élő kis család tagjai. Nagy nap ez az életükben, hiszen aznap fognak összeházasodni és a 20 éves vőlegény, akarom mondani addigra már férj, rendőrtanonc létére, aznap fog először segédkezni egy gyilkosságban. Hát ilyen az élet, sok dolog belefér egy napba. Nappal gyerekpesztrálás, tömegesküvő és rendőriskola, este védelmi pénz beszedés és egy kis bűnrészesség a tartozásaiban fuldokló, drogos kurva kiiktatásában. Valahogy mindenkinek túl kell élni. Ja, mármint azoknak, akik hajlandóak "építő jellegű" szerepet vállalni ebben a társadalomban. A prosti nyilván többet szeretett volna kivenni, mint amennyit beletett, ez a környezet pedig nem az, ami csak úgy garázdálkodni hagy.
A film indulása, mintegy előre vetíti az egész koncepció lényegét. Csak a nyomornegyed tülekedő, lüktető életét látjuk. Sokáig. Mindenki teszi a dolgát, van aki éppen főz, van aki füsttel fújkodja a kakasát (?!?!), a legtöbben viszont közlekednek, hogy a boldogulásukat intézzék. El lehetne nézni bármeddig és a rendezés is erre játszik rá. Egyszer csak megragad a kamera valakin, aki kvázi a főszereplő lesz. Na nem úgy főszereplő, mint ahogy általában értjük, csak ő kicsit többet van a képernyőn, mint mások. Roppant jó érzékkel adagolja a történést Mendoza. Ahhoz, hogy ez ne váljon rém unalmassá, megfelelő arányban kell tartani a történetfoszlányok mennyiségét és azért az emberi oldalt is sikerült szépen beleszőni. A srác szenvedése, a vívódása, hogy csupán a pénz kimondatlan ígéretéért, hajlandó e még tovább belemenni, ügyesen lett ábrázolva. A hatásvadászattól messze, pár sötét kép az arcról, pár árulkodó cselekedet és máris értünk mindent. (Ez az amit Hollywoodban sose fognak megérteni.)
Végül ez a szenvtelen előadásmód egy olyan érzetet képez a nézőben, hogy itt ebben a metropoliszban, minden csak úgy megtörténik. Az esküvők, a lenyúlások, a gyilkosság. Mindennapos dolgok. Bármikor, bármelyikük lehetne éppen az áldozat is. A viszonylagos eseménytelenség miatt, sajnos mégsem tud olyan mély nyomot hagyni, mint amit a durva képi anyag indokolna. Mert itt csakugyan akad levágott fej, csonkított torzó és ezeknek velejárójaként vér is, elég szép mennyiségben. Viszont ha úgy tetszik, ez épp a tökélyre csiszolt rendezői koncepció egyik manifesztációja. Holnapra úgyse lesz nyoma a testrészeknek és úgyse emlékszik rá senki, hogy eltűnt valaki. Viszont holnapután megint lesz egy hír, hogy találtak valakiből egy darabot. 7/10
Érdekes a világ. A fülöp-szigeteki emberek az egyik leggondtalanabb, legvidámabb népek a földön. Talán épp azért, mert tudják, hogy bármit hozhat a következő nap.
Telnek a napok az apró, 12 milliós városban, Manilában. Ébrednek a nyomornegyednél épp csak egy fokkal jobb körülmények között élő kis család tagjai. Nagy nap ez az életükben, hiszen aznap fognak összeházasodni és a 20 éves vőlegény, akarom mondani addigra már férj, rendőrtanonc létére, aznap fog először segédkezni egy gyilkosságban. Hát ilyen az élet, sok dolog belefér egy napba. Nappal gyerekpesztrálás, tömegesküvő és rendőriskola, este védelmi pénz beszedés és egy kis bűnrészesség a tartozásaiban fuldokló, drogos kurva kiiktatásában. Valahogy mindenkinek túl kell élni. Ja, mármint azoknak, akik hajlandóak "építő jellegű" szerepet vállalni ebben a társadalomban. A prosti nyilván többet szeretett volna kivenni, mint amennyit beletett, ez a környezet pedig nem az, ami csak úgy garázdálkodni hagy.
A film indulása, mintegy előre vetíti az egész koncepció lényegét. Csak a nyomornegyed tülekedő, lüktető életét látjuk. Sokáig. Mindenki teszi a dolgát, van aki éppen főz, van aki füsttel fújkodja a kakasát (?!?!), a legtöbben viszont közlekednek, hogy a boldogulásukat intézzék. El lehetne nézni bármeddig és a rendezés is erre játszik rá. Egyszer csak megragad a kamera valakin, aki kvázi a főszereplő lesz. Na nem úgy főszereplő, mint ahogy általában értjük, csak ő kicsit többet van a képernyőn, mint mások. Roppant jó érzékkel adagolja a történést Mendoza. Ahhoz, hogy ez ne váljon rém unalmassá, megfelelő arányban kell tartani a történetfoszlányok mennyiségét és azért az emberi oldalt is sikerült szépen beleszőni. A srác szenvedése, a vívódása, hogy csupán a pénz kimondatlan ígéretéért, hajlandó e még tovább belemenni, ügyesen lett ábrázolva. A hatásvadászattól messze, pár sötét kép az arcról, pár árulkodó cselekedet és máris értünk mindent. (Ez az amit Hollywoodban sose fognak megérteni.)
Végül ez a szenvtelen előadásmód egy olyan érzetet képez a nézőben, hogy itt ebben a metropoliszban, minden csak úgy megtörténik. Az esküvők, a lenyúlások, a gyilkosság. Mindennapos dolgok. Bármikor, bármelyikük lehetne éppen az áldozat is. A viszonylagos eseménytelenség miatt, sajnos mégsem tud olyan mély nyomot hagyni, mint amit a durva képi anyag indokolna. Mert itt csakugyan akad levágott fej, csonkított torzó és ezeknek velejárójaként vér is, elég szép mennyiségben. Viszont ha úgy tetszik, ez épp a tökélyre csiszolt rendezői koncepció egyik manifesztációja. Holnapra úgyse lesz nyoma a testrészeknek és úgyse emlékszik rá senki, hogy eltűnt valaki. Viszont holnapután megint lesz egy hír, hogy találtak valakiből egy darabot. 7/10
Érdekes a világ. A fülöp-szigeteki emberek az egyik leggondtalanabb, legvidámabb népek a földön. Talán épp azért, mert tudják, hogy bármit hozhat a következő nap.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése