Saturn 3
Hármas számú űrbázis
Stanley Donen, John Barry (1980)
Minek nézek szar filmeket? Ez a nagy kérdés. Merthogy egy csomószor direkt csak gyorsan leszedek valamit - így ugye nem a gépen eleve jó ideje fent heverő, megközelítőleg harminc társából kell választani - és mint egy gyors, megalapozatlan döntés általában, elég nagy eséllyel nem válik be. Viszont ezeknek könnyen nekiállok. Valószínűleg leginkább azért van ez, mert az ilyen filmeknél nincs nagy esély arra, hogy tovább terhelje az estére amúgy is eléggé leszedált agyamat. Na meg azért, mert ezeknél nincsenek elvárások, amikhez fel kell érni.
Erre a filmre speciel úgy emlékszem, mint gyerekkorom egyik félelmetes élményére. Ez összességében pár emlékfoszlányt jelent, amiben egy robot megbújik a dzsindzsában. Azt hiszem a bevezetés után már mondanom sem kell, elég rossz döntés volt csupán erre az egy dologra alapozni rövidke életem egy estéjéből (bármely estéjéből!) másfél órát. Szépen sorjában készíti ki az agyamat a sok hülyeség, ezek közül a poén kedvéért párat megosztok. A kedvenceim ezek a régifilmes berögződések!
– Ha jó és rossz találkozik, de még nem tartunk ott, hogy felfedjék egymást, nem köszönnek egymásnak. Logikus!
– Az idős férfi - tökéletes nő páros mindig nagyon életszerű és mindig nagyon jól működik. Főleg ha arra is fittyet hánynak közben, hogy az együtt töltött éveik ellenére a beszélgetéseik ne úgy nézzenek ki, mintha akkor találkoznának először. Banális.
– A szereplőknek semmi közük nincs egy valós, elképzelhető személyhez, a motivációik érthetetlenek. Keitel figurája például mit akart a robottal? Miért ölt meg valakit, hogy lejuthasson a bolygóra? És miért olyan mint fasz?
– Mindenkinél értékelhetetlen a színészi munka, nade amit Farah Fawcett csinál, arra szavak sincsenek. Tanítani kéne!
– Az űrállomáson ott virít egy nagy piros gomb, bármiféle biztosíték nélkül, amit megnyomva azonnal felrobban az űrhajó, aminek előtte semmi köze nem volt még csak a bolygóhoz se! Micsoda fordulat!
– A vágás is remekül sikerült. Érzetre teljesen belátható helyen eltűnik, majd megjelenik a robot. Izgiiiiii!
Ez a hanyag, régimódi hozzáállás már a 80-as évek legelején is gáz volt. Főleg annak a tudatában, hogy egy évvel korábban már az Alien is a moziban volt. Szerencséje, hogy legalább trash-ként szórakoztató tudott lenni. 3/10
Stanley Donen, John Barry (1980)
Minek nézek szar filmeket? Ez a nagy kérdés. Merthogy egy csomószor direkt csak gyorsan leszedek valamit - így ugye nem a gépen eleve jó ideje fent heverő, megközelítőleg harminc társából kell választani - és mint egy gyors, megalapozatlan döntés általában, elég nagy eséllyel nem válik be. Viszont ezeknek könnyen nekiállok. Valószínűleg leginkább azért van ez, mert az ilyen filmeknél nincs nagy esély arra, hogy tovább terhelje az estére amúgy is eléggé leszedált agyamat. Na meg azért, mert ezeknél nincsenek elvárások, amikhez fel kell érni.
Erre a filmre speciel úgy emlékszem, mint gyerekkorom egyik félelmetes élményére. Ez összességében pár emlékfoszlányt jelent, amiben egy robot megbújik a dzsindzsában. Azt hiszem a bevezetés után már mondanom sem kell, elég rossz döntés volt csupán erre az egy dologra alapozni rövidke életem egy estéjéből (bármely estéjéből!) másfél órát. Szépen sorjában készíti ki az agyamat a sok hülyeség, ezek közül a poén kedvéért párat megosztok. A kedvenceim ezek a régifilmes berögződések!
– Ha jó és rossz találkozik, de még nem tartunk ott, hogy felfedjék egymást, nem köszönnek egymásnak. Logikus!
– Az idős férfi - tökéletes nő páros mindig nagyon életszerű és mindig nagyon jól működik. Főleg ha arra is fittyet hánynak közben, hogy az együtt töltött éveik ellenére a beszélgetéseik ne úgy nézzenek ki, mintha akkor találkoznának először. Banális.
– A szereplőknek semmi közük nincs egy valós, elképzelhető személyhez, a motivációik érthetetlenek. Keitel figurája például mit akart a robottal? Miért ölt meg valakit, hogy lejuthasson a bolygóra? És miért olyan mint fasz?
– Mindenkinél értékelhetetlen a színészi munka, nade amit Farah Fawcett csinál, arra szavak sincsenek. Tanítani kéne!
– Az űrállomáson ott virít egy nagy piros gomb, bármiféle biztosíték nélkül, amit megnyomva azonnal felrobban az űrhajó, aminek előtte semmi köze nem volt még csak a bolygóhoz se! Micsoda fordulat!
– A vágás is remekül sikerült. Érzetre teljesen belátható helyen eltűnik, majd megjelenik a robot. Izgiiiiii!
Ez a hanyag, régimódi hozzáállás már a 80-as évek legelején is gáz volt. Főleg annak a tudatában, hogy egy évvel korábban már az Alien is a moziban volt. Szerencséje, hogy legalább trash-ként szórakoztató tudott lenni. 3/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése