La vita è bella
Az élet szép
Roberto Benigni (1997)
Ismét egy kötelezőt pótló kör következik. Mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy Benigni számomra meglehetősen ellenszenves figura. Se a fizimiskája, se a stílusa, se amiről beszél, nem az én világom. Erre ennek a kikerülhetetlen alkotásnak nemcsak a főszereplője, de az írója és a rendezője is ő. Szóval nem csoda, hogy azzal álltam neki, hogy az már jó esetnek könyvelhető el, ha egyáltalán végignézem és nem hullik ki az összes hajam. Ehhez képest végignéztem, és még tetszett is.
Viszont erős fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt a témát helyes e így tálalni. A Saul fia két éve befoltozott egy olyan lukat, amit többek között ez a film tágított mérhetetlenül nagyra. Az emberiség történelmének legbrutálisabb, legkegyetlenebb és legsötétebb időszakát mindenképpen fel kell dolgoznia az értelmiségnek, a lehető legtöbb művészi formában és stílusban, e felől nincs kétség. De hogy ilyen romantikus, ábrándos, elnagyolt módon mennyi haszna van, azt nem tudom megítélni. Sokan tudják veszettül hangosan kiabálni a véleményüket ilyen nehéz kérdésekben is, én ezt nem tudom megtenni. Belátom, hogy az ember a koránál fogva kevés tud lenni egy adott kérdéshez, és én ezt is ilyennek gondolom. A film üzenete a nézésével egy időben jön létre. Ebben az esetben ez egy nyilvánvaló, közérthető és helyeslendő üzenet, de a valóságnak egy olyan ignoráns és felületes, eltorzított víziójában keletkezik, hogy nehéz összeegyeztetni a témájával. Aminek a súlyára - ambivalens módon - nagyban támaszkodik. Nehéz kérdés.
Egyébként az a legmeglepőbb, hogy a struktúrája menti meg a filmet. Nagyon szépen lett felépítve és ennek köszönheti, hogy egészen a tábori élet kaotikus lezártáig magával tudott vinni a temperamentumos lendület. Onnantól viszont a mérhetetlen szentimentalizmussal megtámogatott irrealisztikussága túlsúlyba kerül és megöli a mélységét. Az, hogy ennyi pozitív energiával éljünk meg egy ilyen helyzetet, számomra egyszerűen megemészthetetlen. Ábrándozni azért lehet. 7/10
+ Filmen kisgyerek még nem látszott ennyire kisgyereknek. Annyira őszinte és természetes, hogy teljesen kilóg a filmből. Szinte bármikor néztem rá, könnybe lábadt a szemem.
Roberto Benigni (1997)
Ismét egy kötelezőt pótló kör következik. Mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy Benigni számomra meglehetősen ellenszenves figura. Se a fizimiskája, se a stílusa, se amiről beszél, nem az én világom. Erre ennek a kikerülhetetlen alkotásnak nemcsak a főszereplője, de az írója és a rendezője is ő. Szóval nem csoda, hogy azzal álltam neki, hogy az már jó esetnek könyvelhető el, ha egyáltalán végignézem és nem hullik ki az összes hajam. Ehhez képest végignéztem, és még tetszett is.
Viszont erős fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt a témát helyes e így tálalni. A Saul fia két éve befoltozott egy olyan lukat, amit többek között ez a film tágított mérhetetlenül nagyra. Az emberiség történelmének legbrutálisabb, legkegyetlenebb és legsötétebb időszakát mindenképpen fel kell dolgoznia az értelmiségnek, a lehető legtöbb művészi formában és stílusban, e felől nincs kétség. De hogy ilyen romantikus, ábrándos, elnagyolt módon mennyi haszna van, azt nem tudom megítélni. Sokan tudják veszettül hangosan kiabálni a véleményüket ilyen nehéz kérdésekben is, én ezt nem tudom megtenni. Belátom, hogy az ember a koránál fogva kevés tud lenni egy adott kérdéshez, és én ezt is ilyennek gondolom. A film üzenete a nézésével egy időben jön létre. Ebben az esetben ez egy nyilvánvaló, közérthető és helyeslendő üzenet, de a valóságnak egy olyan ignoráns és felületes, eltorzított víziójában keletkezik, hogy nehéz összeegyeztetni a témájával. Aminek a súlyára - ambivalens módon - nagyban támaszkodik. Nehéz kérdés.
Egyébként az a legmeglepőbb, hogy a struktúrája menti meg a filmet. Nagyon szépen lett felépítve és ennek köszönheti, hogy egészen a tábori élet kaotikus lezártáig magával tudott vinni a temperamentumos lendület. Onnantól viszont a mérhetetlen szentimentalizmussal megtámogatott irrealisztikussága túlsúlyba kerül és megöli a mélységét. Az, hogy ennyi pozitív energiával éljünk meg egy ilyen helyzetet, számomra egyszerűen megemészthetetlen. Ábrándozni azért lehet. 7/10
+ Filmen kisgyerek még nem látszott ennyire kisgyereknek. Annyira őszinte és természetes, hogy teljesen kilóg a filmből. Szinte bármikor néztem rá, könnybe lábadt a szemem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése