Respire
Lélegezz!
Mélanie Laurent (2014)
Ki gondolná egy törékeny, fiatal (fél évvel idősebb nálam!), tehetséges színésznőről, hogy ilyen erős rendezésre is képes. Bár nem tapasztalatlan a direktori székben, de ez csupán a 2. nagy játékfilmje, a többi rövid- vagy dokumentumfilm volt. Ehhez képest, ahogy mondani szokták, egy érett, tapasztalt, koros rendezőnek is becsületére válna eme alkotás.
Kiforrott, erős kézben tartott, lényegre törő és hangsúlyos. Alkotótársaival (gondolok itt a regény írójára és a forgatókönyv társírójára) úgy sikerült egy nagyon intim, személyes történetet filmre vinniük, hogy természetességgel tűnik úgy, mintha eleve filmre született volna. Mélanie Laurent óvatosan és finoman bánik a filmes eszközökkel, távol áll tőle a túlzás és a hatásvadászat, végig a realitás talaján marad. Fontos tényezők ezek, mivel a történet fájdalmasan valóságos. Azért ér el különösen erős hatást a nézőben, mert olyan élet-momentumokat ragad meg, melyeket ritkán taglalnak mozgóképen, pedig mindannyian átélünk valamikor életünk során. (Már akinek volt valaha barátja és csalódott benne.) Nagyon fontos és mély érzések ezek, melyeket ugyan nagyon ritkán tapasztalunk meg, de annál nagyobb hatással van a későbbi életünkre.
Egyszerűen képtelen vagyok bármilyen negatívumot megemlíteni. Ez nagyban köszönhető annak, hogy nem is igazán vannak. A helyzet az, hogy engem olyan brutális erővel rántott bele ennek a szegény, zárkózott lánynak az életébe, hogy a végére érve szinte tényleg levegőért kellett kapkodnom. Nagyon át tudtam érezni a rá nehezedő, főleg belülről keletkező nyomást. Nincs üresjárat, célre tart minden egyes jelenet, dramaturgiailag kifogástalan, zseniálisak az alakítások, szóval tényleg elképesztően profi és hatásos munka. Egyhamar nem fogom újrázni, de hogy a kedvencek köztött a helye, az ne legyen kérdés. 8/10
+ Témájában erősen hasonlatos a Köszönöm, jól vagyok című, Mélanie Laurent-nal a főszerepben készült - ennél kissé hallivúdiasabb hangvételű - drámához. Azt is érdemes megtekinteni.
Mélanie Laurent (2014)
Ki gondolná egy törékeny, fiatal (fél évvel idősebb nálam!), tehetséges színésznőről, hogy ilyen erős rendezésre is képes. Bár nem tapasztalatlan a direktori székben, de ez csupán a 2. nagy játékfilmje, a többi rövid- vagy dokumentumfilm volt. Ehhez képest, ahogy mondani szokták, egy érett, tapasztalt, koros rendezőnek is becsületére válna eme alkotás.
Kiforrott, erős kézben tartott, lényegre törő és hangsúlyos. Alkotótársaival (gondolok itt a regény írójára és a forgatókönyv társírójára) úgy sikerült egy nagyon intim, személyes történetet filmre vinniük, hogy természetességgel tűnik úgy, mintha eleve filmre született volna. Mélanie Laurent óvatosan és finoman bánik a filmes eszközökkel, távol áll tőle a túlzás és a hatásvadászat, végig a realitás talaján marad. Fontos tényezők ezek, mivel a történet fájdalmasan valóságos. Azért ér el különösen erős hatást a nézőben, mert olyan élet-momentumokat ragad meg, melyeket ritkán taglalnak mozgóképen, pedig mindannyian átélünk valamikor életünk során. (Már akinek volt valaha barátja és csalódott benne.) Nagyon fontos és mély érzések ezek, melyeket ugyan nagyon ritkán tapasztalunk meg, de annál nagyobb hatással van a későbbi életünkre.
Egyszerűen képtelen vagyok bármilyen negatívumot megemlíteni. Ez nagyban köszönhető annak, hogy nem is igazán vannak. A helyzet az, hogy engem olyan brutális erővel rántott bele ennek a szegény, zárkózott lánynak az életébe, hogy a végére érve szinte tényleg levegőért kellett kapkodnom. Nagyon át tudtam érezni a rá nehezedő, főleg belülről keletkező nyomást. Nincs üresjárat, célre tart minden egyes jelenet, dramaturgiailag kifogástalan, zseniálisak az alakítások, szóval tényleg elképesztően profi és hatásos munka. Egyhamar nem fogom újrázni, de hogy a kedvencek köztött a helye, az ne legyen kérdés. 8/10
+ Témájában erősen hasonlatos a Köszönöm, jól vagyok című, Mélanie Laurent-nal a főszerepben készült - ennél kissé hallivúdiasabb hangvételű - drámához. Azt is érdemes megtekinteni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése