2017. február 7.

The Love Witch

Anna Biller (2016)

Van ugye az, hogy egy film minek néz ki. Az esztétikája, a stílusa. Meg van az, hogy mi a beltartalma. A története, a mondandója. A filmek javánál élesen el lehet különíteni ezeket a rétegeket, könnyen meg lehet állapítani, hogy melyik működik, mitől jó és mik a hibái. Viszont vannak olyan alkotások, amiket - egyébként nagyon helytelenül - művészi filmeknek nevezünk és azért tesszük ezt, mert valamilyen tekintetben szakítanak a hagyományos, közérthető formával, adnak egy csavart bele, iróniát, szürreális gellert vagy valamit, hogy azzal más megvilágításba helyezzék a konkrét tartalmat.


A The Love Witch első ránézésre egy 60-as évek melodráma újrajátszásnak tűnik. Amiből persze ki lehetne hozni bármit. Csak simán mulatságosnak beállítani az akkori nézeteket, az életstílust és a kor ponyvaműveit. Vagy áthelyezni az egészet a mába és eljátszadozni a gondolattal, hogy a mai világban mire mennénk egy 60-as évekbeli ésszel. Vagy mind a kettőt egyszerre, ahogy Anna Biller is gondolkodott. Ez így nem is hangzik még annyira bonyolultnak, de ahogy haladunk előre és kezdünk belelátni, hogy miképp is működik ez a film, hát van itt mit kielemezni.

Monológok. Mthrfckng belső monológok. Mindig utáltam őket. Mintha egy tinilány gondolatait hallanánk, akinek tényleg fogalma sincs, hogy mik is az érzelmek és mit kellene kezdeni velük. Mint aki ésszel próbál megélni mindent, és persze rohadtul nem megy neki. Mondom magamnak közben: amíg nem látni, hogy végül mire is fut ki a film, azért talán el leszek vele két órát, mert elég szórakoztató. És tényleg! Azért mégiscsak egy gyereklelkű harmincast nézek zagyvaságokat beszélni, boszorkányitalokat főzni, megbabonázni férfiakat, elképesztő 60-as évek sminkekben és ruhákban flangálni, meztelenkedni, hullát elásni, más férjét elszeretni, az utána nyomozó rendőrrel hirtelen kamuházasságot kötni, stb. Nem minden nap néz ilyet az ember, nemdebár?


És a legszebb az egészben az, hogy ez az extravagáns, ultragagyi ponyvatörténet a megkavart korral és az erős túlzásaival, végül teljesen új értelmet nyer, mivel minden csavar és blődség amit ráaggattak, csupán álca ahhoz, hogy egyedi hangulatot és élményt nyújtva tudjon beszélni a férfi-női kapcsolatok nevetségességéről. Hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz, hogy a pletykák és a társadalmi elvárások hogyan alakítják át azt, amit a másikba belelátunk, hogy mennyire torz kép él az emberekben az érzelmek természetéről és arról, hogy amit teszünk, mit jelent mások számára, valamint mindemellett arról, hogy ez mennyire hamis énképet tud kialakítani. Egyedi, merész és újszerű; egy okosan felépített film remek humorral és időtlen mondanivalóval. Veszedelmes, de kötelező!   8/10


+ A meztelenséget természetességgel és egyben aszexuálisan ábrázolni filmen, kb. lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Eddig.
+ A teljesen zenementes, ezért egészen álomszerű záróképek egyszerűen zseniálisak.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése